Magyar Szó 1992. augusztus 20. 

Az összetartozás tudatával

Budapesten megkezdődött a Magyarok III. Világkongresszusa. 

Néhány gondolat a cikkhez: 

Csoóri Sándor megnyitója után Antall József mondott beszédet, majd a magyarság prominens képviselői kaptak lehetőséget gondolataik kifejtésére. Érdekes ez a huszonnyolc évvel ezelőtt született cikk. Már abból a szempontból, hogy azóta mire jutottunk a szomszédainkkal,  a határainkon kívül rekedt honfitársaink sorsával kapcsolatban? Mit sikerült letenni a közös nagy asztalunkra? Én úgy látom, hogy részeredmények születtek, viszont  a kérdések nagy többsége, közel harminc év elteltével még mindig megválaszolatlan. 

Csoóri Sándor:

Ha nem tudnám

Már rég meg kellett volna szöknöm,

már rég meg kellett volna halnom:

a földalatti nagy képtárnak

fölajánlani arcom.

De minden nap visszatart valami:

egy temetés, egy meghívás, egy hajszál,

mit úgy emel föl két ujjam a földről,

mint fémcsöveket daru, hajó-berakásnál.

Egy síró test, egy eszelős papírlap,

száműzött kéz, mely simogatni vágyik

s lávát ömlesztő, sárga napraforgók

tombolnak életemért a kifulladásig:

Fölkap a szél egy maroknyi hazát

s kiszámítottan a szemembe vágja,

hogy amit kikönnyezek, az legyen jövője

s pillám gyepűje: országhatára.

Ha nem tudnám, hogy semmi se marad

a könnyekből, hazákból, mosolyokból,

már rég elárulom ezt a rémuralmat

s nézem a földet nyirkos kutyaólból.

Az alábbi linkre kattintva megnyílik az eredeti dokumentum (Arcanum)

MagyarSzo_1992_08-20

Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!