Könyv és Toll

Velünk élő múlt 7.

Nehrer György: Már beszéltünk a székesfehérvári  városháza építéséről, mint szűkebben vett környezetünk meghatározó építményéről. Ezt,  viszont jóval megelőzte a megyeháza építése.  A törökök kiűzése után egész évszázadnak kellett eltelnie, amíg a magyar nemesség szervezetei, a vármegyék gazdasági viszonyai annyira megerősödtek  és rendeződtek, hogy a megyék a maguk jelentőségének megfelelő székházaikat felépíthették. Ez az időpont a… Tovább »

Bokros Jánosra emlékezünk

   1938. augusztus 9. – 1989. augusztus 8.    A tanár, a költő, az ember akinek túl kevés idő adatott meg. Verseiben tovább él közöttünk.  Sárkeresztúr szülöttére Bella Istvánra emlékeztünk a napokban. Most ismét egy sárkeresztúri költőre,tanárra emlékezünk aki kortársa, barátja volt Bella Istvánnak. Itt a mezőföld közepén ez a  Sár-kereszt-úr olyan község ahol minden fűzfa… Tovább »

Velünk élő múlt 6.

Nehrer György:   Ebben a fejezetben Székesfehérvár  belvárosának városképét, és a mindennapjainkat is meghatározó épület történetéről olvashatnak az érdeklődők. Némi nosztalgiával tekintek vissza azokra az időkre, mert jó pár évig koptattam a folyosóit és a lépcsőit ennek az épületnek magam is. Örülök, hogy városunk arculatának alakításában tevőlegesen  is részt vállalhattam, bár voltak olyan munkák, amivel… Tovább »

Velünk élő múlt 5.

Nehrer György:   Az alábbiakban a Rózsaligeti Csitáry-kútról, és az elveszett álmainkról lesz szó.  Miért írom ezt, és miért többesszámban? Azért, mert van egy régi mániám, nem csak nekem hanem még jó néhány korombéli műszaki, vagy nem műszaki kollégának is, ami lehet, hogy nem túl tudományos, de nagyon régóta motoszkál nem csak az én, hanem… Tovább »

Velünk élő múlt 4.

Nehrer György:     Ebben a fejezetben az „Igazságügyi palota” történetével foglalkozunk. Azt hiszem, hogy kevés olyan Fehérvári akad, aki ne ismerné fel ezt a fényképet. Biztos,hogy nem azért mert olyan gyakran megfordult a falai között. Hanem azért mert nehéz lenne nem észrevenni ezt a hatalmas és központi helyen fekvő épületet.   De miért is… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!