Nehrer György:
Már beszéltünk a székesfehérvári városháza építéséről, mint szűkebben vett környezetünk meghatározó építményéről. Ezt, viszont jóval megelőzte a megyeháza építése.
A törökök kiűzése után egész évszázadnak kellett eltelnie, amíg a magyar nemesség szervezetei, a vármegyék gazdasági viszonyai annyira megerősödtek és rendeződtek, hogy a megyék a maguk jelentőségének megfelelő székházaikat felépíthették. Ez az időpont a XIX. század első évtizedeire esik s így nem csoda, ha úgyszólván minden megyei székhelyen megtaláljuk a klasszicista stílusban épült oszlopos megyeházat, kivéve természetesen azokat a városokat, amelyeknek ezen épületei a XIX. századvégi eklektikus stílusú vagy legtöbbször stílustalan formában épültek .
A székesfehérvári megyeház volt a mai kutatások szerint a legelső megyeházak egyike. A megyei testület a XVIII. században a Megyeház utca egyik erkélyes polgárházában székelt.
Régi megyeháza
Ez az épület 1798-ban szűknek bizonyult s ekkor a nemesség a budai helytartó tanácshoz fordult s arra kérte, hogy engedje át megyeház építése céljaira a közeli karmelita telket, amely a szekularizáció folytán felszabadult. A helytartótanács a kérésnek eleget is tett, de a napóleoni háborúk évei nem voltak alkalmasak az építkezés megindítására, s az egészen 1806-ig halasztódott. Ez év őszén a bécsi Hofbaubuchhaltung, magyarra talán úgy fordítható: Gazdasági épületek fenntartásának pénzügyi szervezete, készít alaposan kidolgozott tervet, melynek három lapját ma is a levéltárban őrzik.
Az első terv az épületről.
A terv már megkapta a királyi jóváhagyást, ami úgy látszik a megyei vezetők tetszését nem nyerte meg. A terv lényege a hatalmas nagyterem lett volna, kisszámú hivatalos helyiségekkel: s így úgyszólván csak a megyei gyűlések szükségletét elégítette volna ki. Ezt a tényállást részletesen előadja a megyei alispán, Ürményi József egyik levele, mely az adott kor gondolkodásának rendkívül jellegzetes emléke. Az alispán a következőket írja:
„Tekintetes nemes Vármegye!
Minekutána az legközelebb múlt közönséges gyülekezet alkalmatosságával Eő Felségének az építendő új Vármegyeháza iránt tett kegyes engedelme az annak következésében költ helytartótanácsnak levele által közönségessé tétetett s egyszersmind az megengedtetett plánum közöltetett volna — legottan, mint az első alispány úrnak jelentéséből értettem, az vala az Тек. Rendeknek végzése, hogy mivel az érdekelt Plánum áltáljában igen szűk méretekre volna véve és több elkerülhetetlen szükségű alkalmatosságok nélkül szűkölködne, oly házat kellessen építeni, mely több alkalmatosságot foglaljon magában, de úgy mindazonáltal, hogy ezen megkívánt alkalmatosságoknak szaporítása miatt az honyi Cassára több ne háramoljon, mind az mennyit Eő Felsége kigyesen megengedett, hanem amennyire a teendő költségek ezen summát felülhaladnák, azok már a jelen levő és az vármegye szabadságától függő pénzekből és ha még ezek is megfogyatkoznának az megyebeli földesuraságoknak és Nemességnek további adakozásából pótoltassanak ki. Ehhez képest egy új plánum dolgoztasson ki… Ürményi József s.k.”
Ez a levél a továbbiakban még hosszasan ecseteli a terv hiányosságait és a vármegye szükségleteit.
Ürményi levelét, mint a rájegyzett megjegyzés is bizonyítja, a nemesek gyűlésén felolvasták és az abban foglaltakat elfogadták.
Mindenekelőtt új tervet készíttettek, miként azt Ürményi is felveti. Ha valakit manapság megkérdeznek, hogy vajon ki tervezte a megyeházát? – valószínű, hogy sokan rávágnák, hogy Pollack Mihály. Ami igaz is meg nem is, de erre majd fény derül az alábbiakban.
A második terv szerzője ugyanis Johann Tegl székesfehérvári kőművesmester. A ránk maradt négy alaprajz rendkívül primitív rajzkészséget árul el, viszont alaprajzi elgondolásában kitűnő munka volt. Tegl a késői barokk tradíciókon nevelkedett mester volt, akinek a keze nyoma a mai épület belsőjén erősen érezhető. A homlokzati rajzok hiányoznak, tehát az épület külső megjelenésére csak következtethetünk. Úgy látszik azonban, hogy a megyét a Tegl által rajzolt homlokzatok nem elégítették ki, s ezért, alighanem Ürményi révén, 1807- ben Pollack Mihály hoz fordultak, hogy Tegl tervéhez megfelelőbb, nagyszabású homlokzatot tervezzen. Pollack hatalmas arányú, erőteljes homlokzata ugyancsak az iratok közt fekszik, sajnos, igen rossz állapotban.
E három terv alapján 1807 májusában elkezdődik az építkezés, mégpedig a három tervből készült, annak egyesítését alkotó negyedik terv alapján, mely tervet az épület mai állapotából ismerünk. Alapjaiban véve elmondható, hogy a Tegl féle tervet valósították meg, nevezetesen annak lépcsőház-elrendezését, emeletbeosztását, folyosóvezetését, ellentétben a bécsi tervvel. Viszont e tervnek az emeleti nagyteremre vonatkozó része helyett a bécsi tervet vették alapul. Míg ugyanis Tegl nagyterme hosszúkás alaprajzú és csak egy emeletsoros lett volna, addig a bécsi terven a nagyterem erőteljesen előreugró rizalit révén szélesebb formát nyert volna s két emeleten nyúlt volna át. Pollack terve – mely a Tegl- féle tervhez készült homlokzat – csak kevéssé előreugró rizalittal számolt s csak a középső rizalit hatalmas oszlopsorával nyúlt két emeletre. Az alaprajzi módosítás folytán persze ez is módosult.
Pollack terve, és annak megvalósult része, a kutatás mai állása szerint a mester legkorábbi magyarországi munkája közül való, s mint ilyen, nem egy szempontból emlékeztet bizonyos olaszországi, milánói architektúrákra. Ennek az összehasonlításnak emlegetésekor a földszint kváderes képzésére és a második emelet ablaksorának alacsonyságára, erőteljes alárendelésére gondolunk, ami e korban minálunk igen ritkán fordult elő.
Az épület az egyesített tervek alapján a kor építőmestereinek megszokott ütemében 5 év alatt épült fel. Az iratok közt fekvő részletes számadási könyvek szerint a kivitelezés mesterei Rieder József és Walch András voltak. Az ácsmester Niedermeyer, a lakatos Fellerbauer, a képfaragó Manz János. Az építés összköltségei 133.786 bankó forintra rúgtak, míg a rendelkezésre álló tőke 167.824 bankó forint volt, úgyhogy még tetemes megtakarítás is mutatkozott.
Az épület művészi jelentőségéről a következőket lehet elmondani. Nyilvánvaló az, hogy felépítésében három építőmesternek van része, s így rajta három különböző stílusirányzatot különböztethetünk meg. A belsőnek mind felépítésében, mind a részletképzésben barokkos hajlamú építőmester kezét érezzük. A lépcsőház elrendezése , az udvari folyosó vezetése és arányai, a földszinti helyiségek, nevezetesen a nagy előcsarnok széles, barátságos boltsüvegei a késői barokknak a leszármazottjai, s mint ilyenek művészi mivoltukban a magyar klasszicizmustól erősen elütnek, annak művészi céljait nem ismerik. Ugyanez mondható a belső architektúráról is. Az épületnek azonban igen nagy előnyére van az a bájos, tágas tér, amelyen áll s amely mai állapotában a teret az ország egyik leg szeretetreméltóbbjává teszi.
A háromszögletű tér egyik oldalát a kolostorral összeforrott Szemináriumi templom alkotja – ennek boltozata őrzi Maulbertsch freskóit –, a Megyeházzal szemközti oldalon pedig copfos és biedermeier ízlésben épült polgárházak sorakoznak körülbelül egyforma magassággal, közöttük pedig az apácák leányiskolájának kedves homlokzatán pihentethetjük a tekintetünket. Ez az épület ma, a levéltárnak ad helyet.
Néhány korabeli kép:
Vasárnapi Újság rajzos melléklete
Forrás:
Magyar Művészet
Magyar Mérnök és Építészegylet Közlönye
Vasárnapi újság
Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!
Kommentek