Háború a Simor utcában

1.0Könyv és Tollhttps://konyvestoll.cafeblog.huKönyv és tollhttps://konyvestoll.cafeblog.hu/author/konyv_es_toll/Háború a Simor utcában<h3>Nehrer György: Háború a Simor utcában</h3> Akik nem tudnák, hogy merre is volt a Simor utca azoknak elmondom. A Vörösmarty tértől egészen a Hal térig tartott. De hol volt a Hal tér? Az ott volt, ahol régen a fedett piac. De hol volt a fedett piac? Az kéremszépen ott volt, ahol ma a pláza áll. Akkor most már mindenki tudja, hogy a Simor utca, az a mai piactér, ami valójában nem is tér, hanem egy négysávos út, aminek az egyik oldalán a buszpályaudvar van. Szóval, meg is érkeztünk. Ezért nem szabad hirtelen felindulásból az utcaneveket megváltoztatni, mert gyorsan elrepül száz esztendő, aztán az ember magyarázkodhat az utókornak, hogy nem talál el a szülővárosában. Most már, hogy tudja mindenki, hol is volt régen a Simor utca, akár bele is vághatnánk ebbe a tanulságos kis történetbe. Épphogy magunk mögött hagytuk a tizenkilencedik századot és átléptük a huszadik század küszöbét, egy szép napos júliusi vasárnapon, amikor minden rendes városban piacnap van, háborús jelenetek zajlottak a Simor utcában. De mi is történt valójában? Auerbach Jakab, Simor utcai bútorkereskedő éppen az üzlete ellőtt ácsorgott és a homlokát törölgette egy kendővel, ami finoman szólva viseltes volt. Mostanság már inkább rongynak nézett ki, mint kendőnek. Közben azon gondolkodott, hogy el kéne ugrania a Ponty fogadóig egy jó hideg sörre, de nem mehet, mert a segédnek szabadnapot adott, az üzletet meg nem zárhatja be. Úgyhogy marad a szomjazás, amibe nehezen, de beletörődött. Aztán jött Fister Ferencné, akit amúgy jól ismert a piacról, és a piac közönsége is jól ismerte az asszonyságot, mert a hangos nyelvelésben mindig is jeleskedett. <img class=" wp-image-1713 aligncenter" src="https://konyvestoll.cafeblog.hu/files/2020/10/Ponty-fogadó-másolata-300x189.jpg" alt="" width="500" height="315" /> A székesfehérvári Ponty fogadó (1905) – Jakab úr, ma egy kicsit későn értem és nem jutott asztal. Megállnék itt a maga üzlete előtt, és a lépcsőjének egy részére kiraknám a portékámat. Megengedi? – Megengedem, ha ad két fej salátát, és vigyáz a boltra pár percig, amíg visszajövök. Mert ugye az asztal sincs ingyen? – mondta vigyorogva Auerbach. – Rendben van! Válasszon a saláták közül, amelyik tetszik. – Ha visszaértem, akkor választok. Ügyeljen a boltra Fisterné! – Na, menjen csak, látom szomjas már. – A boltra ügyeljen, a boltra, Fisterné. A kalbászra inni kell! De ezt maga úgysem értheti. Auerbach elviharzott a Ponty szálló felé. Még éppen időben, mert első lehetett a sorban. –Egy korsóval kérek, de csak akkor, ha hideg! –Egész éjjel jégen voltak a hordók!– mondta a csapos. Aki többször is lehúzta egy fakéssel a habot a korsóról, aztán a pulton odatolta Auerbach elé. –Egészségére! Az üvegkorsó bepárásodott a nagy melegben. A gyöngyöző sörnek a felét, szinte nyelés nélkül öntötte magába a bútorkereskedő. –Magának aztán jó huzatja van – mondta a csapos. –Van, Kocsis úr, van, de inkább a kalbásznak, amit reggeliztem. Ebben a nagy melegben összeszárad, és egyre sósabb lesz. Muszáj enni, mert már csepeg a zsírja a palláson, hiába jár a levegő odafenn, csak a meleg szaladgál még éjszaka is. Fizetett, aztán sietett vissza az üzletéhez. Nem mintha kereste volna bárki is, amíg távol volt. Aztán Fisterné hamarosan eladta a portékáját, amit kihozott a piacra. A két fej salátát pedig bevitte az üzletbe. –Jakab úr, én megyek is. Itt a két saláta amit kért. –Köszönöm, Erzsébet! Aztán jött a szerda, ami szintén piacnap, és Fisterné ismét a bútorüzlet lépcsőjére pakolta az áruját. –Képzelje Jakab úr, már megint nem jutott hely az asztaloknál – sopánkodott. –Bérelni kellene egész évre asztalt! – mondta az asszonynak. –Nincs énnekem annyi eladnivalóm, hogy megérné. Elég nekem az alkalmi árus asztal is. Persze, csak ha jut. De a helypénz is nagyon sok. –Hiszen minden piacnapon itt van, ne mondja nekem, hogy nem keres annyit,hogy béreljen egy asztalt?– mondta neki Auerbach. –Csak nemhogy a bugyellárisomat lesegeti félszemmel Auerbach? –Lesegeti a maga bugyellárisát a mendergős ménkű! Sarkon fordult és otthagyta Fisternét, aki az üzlet lépcsőjén ücsörögve kínálgatta a portékáját. Aztán úgy teltek a piacnapok, hogy Fisterné a lépcsőn a Jakab úr meg az üzletben csukott ajtó mellett, mert megfájdult a feje a sok letye-petyétől, amiben Erzsébet asszony igencsak élen járt. Aztán egyik vasárnap midőn sötét fellegek jelentek meg az égen, és Fisterné fejében is sötét gondolatok járhattak, vagy csupán a feledékenység sűrű köde húzódott a kontya alá – mikor erélyesen felszólította Auerbach bútorkereskedőt... –Talán megadhatná már annak a két fej salátának az árát, amit napokban vásárolt tőlem! Auerbach nem emlékezett arra, hogy Fisternének tartozna. Ez a csekély ok az, amely oly nagy eredményeket hozott létre. A kofa, aki talán kétszer is az Úristen elé állott, mikor a nyelveket osztogatták, éppen nem tiszteletreméltó kifejezésekkel akarta a bútorkereskedő emlékező tehetségét felidézni, mire Auerbach palam et publice (mindenki szeme láttára) megragadta a kofaasszony karját és alaposan szemközt köpködte. Ebből aztán olyan háborús jelenet kerekedett a piac közönségének szeme láttára melyhez képest az angol-búr háború minden borzalma csak kisded gyermekjátéknak tűnhetett. Ahol a búr, Auerbach Jakab, Simor utcai bútorkereskedő, az angolok pediglen Fister Ferencné és amazontársai, a piaci érdemekben és nyelvelésben is dús kofaasszonyai álltak csatasorba. A kofaasszony, a rendőrségnél felvett jegyzőkönyvbe azt diktálta be, hogy az undortól elájult. Ekkor aztán a kofaasszonyok nemes példaadással mutatták meg, hogy miként kell az osztályrészeseknek vészben és viharban összetartani. Valamennyien a köpködő bútorkereskedőnek estek és ellene oly hatalmas rohamot intéztek, hogy annak lármája még a városházára is elhallatszott. A végeredmény nem lehetett kétséges: Auerbachnak utolsó órája ütött, amikor a tragédia negyedik felvonásában megjelentek Istennek küldöttjei, a városi hajdúk személyében, akik nem kevés megerőltetéssel tudták a veszélyeztetett Auerbachot kiszabadítani a harcias amazonok körmei közül. Tanulság: Ha egy kofaasszony kéri tőled a két fej salátájának az árát, ne szólj semmit, hanem fizesd ki. Azt azonban semmiesetre se cselekedd, hogy köpőcsészének használd a ragyogó két szemét. rich