Nehrer György: Háború a Simor utcában
Akik nem tudnák, hogy merre is volt a Simor utca azoknak elmondom. A Vörösmarty tértől egészen a Hal térig tartott. De hol volt a Hal tér? Az ott volt, ahol régen a fedett piac. De hol volt a fedett piac? Az kéremszépen ott volt, ahol ma a pláza áll. Akkor most már mindenki tudja, hogy a Simor utca, az a mai piactér, ami valójában nem is tér, hanem egy négysávos út, aminek az egyik oldalán a buszpályaudvar van. Szóval, meg is érkeztünk. Ezért nem szabad hirtelen felindulásból az utcaneveket megváltoztatni, mert gyorsan elrepül száz esztendő, aztán az ember magyarázkodhat az utókornak, hogy nem talál el a szülővárosában. Most már, hogy tudja mindenki, hol is volt régen a Simor utca, akár bele is vághatnánk ebbe a tanulságos kis történetbe.
Épphogy magunk mögött hagytuk a tizenkilencedik századot és átléptük a huszadik század küszöbét, egy szép napos júliusi vasárnapon, amikor minden rendes városban piacnap van, háborús jelenetek zajlottak a Simor utcában. De mi is történt valójában?
Auerbach Jakab, Simor utcai bútorkereskedő éppen az üzlete ellőtt ácsorgott és a homlokát törölgette egy kendővel, ami finoman szólva viseltes volt. Mostanság már inkább rongynak nézett ki, mint kendőnek. Közben azon gondolkodott, hogy el kéne ugrania a Ponty fogadóig egy jó hideg sörre, de nem mehet, mert a segédnek szabadnapot adott, az üzletet meg nem zárhatja be. Úgyhogy marad a szomjazás, amibe nehezen, de beletörődött. Aztán jött Fister Ferencné, akit amúgy jól ismert a piacról, és a piac közönsége is jól ismerte az asszonyságot, mert a hangos nyelvelésben mindig is jeleskedett.
A székesfehérvári Ponty fogadó (1905)
– Jakab úr, ma egy kicsit későn értem és nem jutott asztal. Megállnék itt a maga üzlete előtt, és a lépcsőjének egy részére kiraknám a portékámat. Megengedi?
– Megengedem, ha ad két fej salátát, és vigyáz a boltra pár percig, amíg visszajövök. Mert ugye az asztal sincs ingyen? – mondta vigyorogva Auerbach.
– Rendben van! Válasszon a saláták közül, amelyik tetszik.
– Ha visszaértem, akkor választok. Ügyeljen a boltra Fisterné!
– Na, menjen csak, látom szomjas már.
– A boltra ügyeljen, a boltra, Fisterné. A kalbászra inni kell! De ezt maga úgysem értheti.
Auerbach elviharzott a Ponty szálló felé. Még éppen időben, mert első lehetett a sorban.
–Egy korsóval kérek, de csak akkor, ha hideg!
–Egész éjjel jégen voltak a hordók!– mondta a csapos.
Aki többször is lehúzta egy fakéssel a habot a korsóról, aztán a pulton odatolta Auerbach elé.
–Egészségére!
Az üvegkorsó bepárásodott a nagy melegben. A gyöngyöző sörnek a felét, szinte nyelés nélkül öntötte magába a bútorkereskedő.
–Magának aztán jó huzatja van – mondta a csapos.
–Van, Kocsis úr, van, de inkább a kalbásznak, amit reggeliztem. Ebben a nagy melegben összeszárad, és egyre sósabb lesz. Muszáj enni, mert már csepeg a zsírja a palláson, hiába jár a levegő odafenn, csak a meleg szaladgál még éjszaka is.
Fizetett, aztán sietett vissza az üzletéhez. Nem mintha kereste volna bárki is, amíg távol volt. Aztán Fisterné hamarosan eladta a portékáját, amit kihozott a piacra. A két fej salátát pedig bevitte az üzletbe.
–Jakab úr, én megyek is. Itt a két saláta amit kért.
–Köszönöm, Erzsébet!
Aztán jött a szerda, ami szintén piacnap, és Fisterné ismét a bútorüzlet lépcsőjére pakolta az áruját.
–Képzelje Jakab úr, már megint nem jutott hely az asztaloknál – sopánkodott.
–Bérelni kellene egész évre asztalt! – mondta az asszonynak.
–Nincs énnekem annyi eladnivalóm, hogy megérné. Elég nekem az alkalmi árus asztal is. Persze, csak ha jut. De a helypénz is nagyon sok.
–Hiszen minden piacnapon itt van, ne mondja nekem, hogy nem keres annyit,hogy béreljen egy asztalt?– mondta neki Auerbach.
–Csak nemhogy a bugyellárisomat lesegeti félszemmel Auerbach?
–Lesegeti a maga bugyellárisát a mendergős ménkű!
Sarkon fordult és otthagyta Fisternét, aki az üzlet lépcsőjén ücsörögve kínálgatta a portékáját. Aztán úgy teltek a piacnapok, hogy Fisterné a lépcsőn a Jakab úr meg az üzletben csukott ajtó mellett, mert megfájdult a feje a sok letye-petyétől, amiben Erzsébet asszony igencsak élen járt.
Aztán egyik vasárnap midőn sötét fellegek jelentek meg az égen, és Fisterné fejében is sötét gondolatok járhattak, vagy csupán a feledékenység sűrű köde húzódott a kontya alá – mikor erélyesen felszólította Auerbach bútorkereskedőt…
–Talán megadhatná már annak a két fej salátának az árát, amit napokban vásárolt tőlem!
Auerbach nem emlékezett arra, hogy Fisternének tartozna. Ez a csekély ok az, amely oly nagy eredményeket hozott létre. A kofa, aki talán kétszer is az Úristen elé állott, mikor a nyelveket osztogatták, éppen nem tiszteletreméltó kifejezésekkel akarta a bútorkereskedő emlékező tehetségét felidézni, mire Auerbach palam et publice (mindenki szeme láttára) megragadta a kofaasszony karját és alaposan szemközt köpködte.
Ebből aztán olyan háborús jelenet kerekedett a piac közönségének szeme láttára melyhez képest az angol-búr háború minden borzalma csak kisded gyermekjátéknak tűnhetett. Ahol a búr, Auerbach Jakab, Simor utcai bútorkereskedő, az angolok pediglen Fister Ferencné és amazontársai, a piaci érdemekben és nyelvelésben is dús kofaasszonyai álltak csatasorba.
A kofaasszony, a rendőrségnél felvett jegyzőkönyvbe azt diktálta be, hogy az undortól elájult. Ekkor aztán a kofaasszonyok nemes példaadással mutatták meg, hogy miként kell az osztályrészeseknek vészben és viharban összetartani. Valamennyien a köpködő bútorkereskedőnek estek és ellene oly hatalmas rohamot intéztek, hogy annak lármája még a városházára is elhallatszott. A végeredmény nem lehetett kétséges: Auerbachnak utolsó órája ütött, amikor a tragédia negyedik felvonásában megjelentek Istennek küldöttjei, a városi hajdúk személyében, akik nem kevés megerőltetéssel tudták a veszélyeztetett Auerbachot kiszabadítani a harcias amazonok körmei közül.
Tanulság: Ha egy kofaasszony kéri tőled a két fej salátájának az árát, ne szólj semmit, hanem fizesd ki. Azt azonban semmiesetre se cselekedd, hogy köpőcsészének használd a ragyogó két szemét.
Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!
Kommentek