Nehrer György : Akasztás Fehérvárott
A csizmák talpa alatt csikorgott a frissen esett hó. Nagy széllel jött, és a csillagos eget hamarosan vastag felhőpaplan takarta el a szemek elől. Fütyülve sivított a szél a kaszárnya rosszul záródó ablakszárnyain keresztül amint utat talált magának, és betolakodott a legénységi szállásra. Vastag pokrócokkal próbálták útját állni – nem sok sikerrel. A nagy pelyhek aztán egyre kisebbek lettek, mert a fagy kemény bottal csapkodta a szél hátát. Az álmatlan éjszakát pedig még hidegebb hajnal követte. A tegnapi lucskos hó odafagyott az ablakokra.
– Ébresztő!
A dragonyosoknál trombitaszó helyett pergő dobszó segített az álmot kiverni a szemekből. Hajnali öt óra volt, a napkeltének még nyoma sem látszott, és a hold is fázósan húzta össze magát az égen.
– Sorakozó!
Némi tülekedés és helykeresés után létrejött egy didergő sor. Akárki akármit is gondol, a katona is fázik. Mitől ne fázna? Éjjel nem aludtak a hóvihar miatt.
– Hallom a fogaik vacogását! Na majd mindjárt teszünk róla, hogy melegük legyen. Futólépés! – ordított rekedtes hangján Burbyla szakaszvezető.
Vonakodva és kevés lelkesedéssel, de megindult a sor.
Néhány hónapja még füves, majd az őszi esők áztatta sáros, most pedig vastag hóval borított volt a kiképzőtér. A tér oldalait nyírfasor szegélyezte, így a nagy hóban is tudni lehetett, hogy merre kell futni.
– Hryhoryszyn és Berczink, zubbonyt levenni! A tér közepén fekvőtámasz mindkettőjüknek, hogy megtanulják mi a rend errefelé.
Pár hónapja helyezték át a két kárpátaljai dragonyost Székesfehérvárra. Jó dolguk volt nekik ott ahol voltak, és nem is nagyon vágytak arra, hogy a Dunántúlon szolgáljanak. De hát a parancs, az parancs és nincs apelláta. Amúgy meg: tudták ők, hogy mi a rend. Azt viszont nem értették, hogy miért mindig velük gyakoroltatja a rendet a szakaszvezető. A „rend” gyakoroltatására Burbylának válogatott ötletei voltak. Olyankor mindig ördögi vigyorral az arcán nézte az áldozatok szenvedéseit.
– Az Isten verje meg magát – mondta Berczink az orra alatt dörmögve, miközben lilára fagyott ujjait masszírozta.
– Majd megverem én magát, hogy az idesanyja sem ismeri fel! Tíz kör futás a barátjával együtt, hogy ne unatkozzon egyedül.
A reggeli torna után egy vödör vízben áztatták a lilára fagyott kezeiket, melyeket mintha milliónyi tűvel szurkáltak volna.
– Én egyszer megölöm ezt az átkozott embert – mondta Berczink miközben a tenyerét egymáshoz dörzsölte.
– Komisz egy ember, az már igaz, de mégiscsak ember, ha gonosz is – mondta Hryhoryszyn, aki vallásos családban nevelkedett.
Inkább papnak állt volna, mint katonának, de sok választása nem volt. Éppen csak elmúlt huszonegy esztendős, már vitték is. Asztalosnak tanult, mint az apja. Az ügyes kezű segéd szép bútorokat faragott a kis műhelyben, ahol a családi cégben együtt dolgozott az apjával. Néha vitázva, de többnyire jókedvűen teltek a napjaik. Mostanában nagyon hiányzott az öregnek a vita, na, meg a dolgos kéz is. A vita lángja jobbára a lánykérés kapcsán lobbant fel közöttük. Másként látta ő a dolgokat, mint ahogy az apja. Aztán a fiatalokból is öregek lesznek és az ő gyermekeik is másként fogják látni a jelent és a jövőt is. Így van ez rendjén.
Most viszont az ő világukat kaszárnyafalak veszik körbe, és ezek a falak olyan magasra nőttek, hogy azokon átlátni képtelenség.
Így teltek a hónapok. A tél tavaszra váltott, válogatott kínszenvedések közepette, melyeket a szakaszvezető eszelt ki a két barátnak. Nincs hová panaszt tenniük hiszen a hadnagy sem különb, akihez fordulhatnának. Tán lehet, hogy ez a Burbyla is tőle tanulta ezt a rengeteg kegyetlenkedést?
Sorsot húztak két szál gyufával, melyből az egyiknek a szárát rövidebbre törték. Berczink fogta és takarta a tenyerével a két gyufaszálat. Hryhoryszyn húzta a rövidebbet.
– Holnap hazamegy Ősibe a szakaszvezető! Italozós ember, és ilyenkor nagy mulatozást szokott csapni a kocsmában. Követjük, és ha alkalom adódik rá, akkor végzünk vele.
– Csináld te! Én nem ölök embert!
– Sorsot húztunk, te húztad a rövidebbet, neked kell megtenni! Így kívánja a becsület!
– Jól van, holnap éjjel végzek vele!
Aztán eljött az az átkozott májusi csillagfényes éjszaka, amikor is Hryhoryszyn és Berczink lesben álltak a kocsmánál, hogy amikor kijön onnan Burbyla akkor az éj leple alatt meggyilkolják. Aztán Burbyla jött is. Azonban nem egyedül jött ki a kocsmából, hanem egy kisebb társasággal. A terv már majdnem kútba esett, amikor is Burbyla úgy döntött, hogy neki már elég volt a mulatozásból, inkább lefeküdne és aludna. Ezért aztán a társaságot elhagyva a közelben lévő házához ment. Berczink és társa a sötétben várakozott az alkalomra, hogy elégtételt vehessenek a szakaszvezetőn. Amikor már alkalmasnak találták az időt akkor Hryhoryszyn a nyitva hagyott ablakon keresztül bemászott a szobába. A telihold bevilágított az ablakon. A szeme már amúgy is megszokta a sötétséget. Burbyla mélyen aludt és az elfogyasztott ital miatt hangosan horkolt. Elővette a pisztolyt. Szíve a torkában dobogott és olyan hangosnak hallotta, mint a reggeli ébresztőre szóló dobpergést. Már nem gondolkodott csak az járt a fejében, hogy ő húzta a rövidebbet meg kell tennie. A dörrenés olyannak tűnt mintha egy ágyút sütöttek volna el a füle mellett. Ránézett egy pillanatra a szakaszvezetőre. A fehér párnán hatalmas sötét foltot látott. Burbyla arca teljesen eltorzult. Hát ezt most az „idesanyja” sem ismerné fel, visszhangoztak a fejében a téli megkínzásuk gondolatai. A fegyvert letette az ágy mellett lévő székre. Aztán gyorsan távozott az ablakon keresztül, amerről jött. Igyekezett, mire a szomszédok felriadnak a lövéstől addigra messze legyen a helyszíntől. Egyszer csak valahonnan előkerült Berczink is.
– Vége? – kérdezte.
– Igen, vége. Isten bocsássa meg a bűneit, és ha kérhetem, akkor az enyémet is.
– Hol van a pisztoly?
– Ott felejtettem a széken.
– Szerencsétlen barom!
A bűncselekmény felderítése nem tartott túl hosszú ideig, mert az nagyon gyorsan kiderült, hogy a szakaszvezető nem öngyilkos lett, hanem megölték. A tettesek kézre kerítése csak pár napot vett igénybe. Egy szemtanú látta Berczinket az esti órákban az utcán lófrálni. Hamarosan elfogták, és alaposan kivallatták. Berczink engedve a vizsgálók unszolásának bevallott mindent. Leginkább azt, hogy a gyilkosságot nem ő követte el.
Aztán Hryhoryszyn is rabszíjra került, és ő is bevallott mindent.
A székesfehérvári dandárparancsnokság a július 22-iki végső tárgyaláson mindkettő bűnöst kötél általi halálra ítélte. Mindkét elítélt azonnal benyújtotta a kegyelmi kérvényét. A kérvények és kegyelmek útja hosszú és kacskaringós, így a két elítélt még hónapokat töltött a börtönben, sorsukra várva. Aztán 1880 január elején megérkezett a bécsi katonai fellebbezési hatóság válasza.
Berczinknek húsz évi súlyos börtönnel megkegyelmezett. Hryhoryszyn ítéletét a hatóság helybenhagyta. Mindkét elítélt letörten hallgatta a hadbíró szavait, melynek befejezését követően Berczinket visszavitték a fogdába, Hryhoryszynt pedig a belvárosi kaszárnya első emeletén kialakított siralomházba, ahol raböltözetet adtak rá. Könyörgött mindenkinek, hogy ítéljék örökös fogságra mert ő élni szeretne!
A cellájában, az oldala mellett időzött a Budapestről Fehérvárra érkezett ó-hitű lelkész, ki meggyóntatta, és vigasztaló szavakkal bátorította. Az elítélt rokonszenves arca mindenkinek feltűnt. Nyugodtan töltötte a siralomházban az utolsó óráit, szívta az ajándékba kapott szivarokat s beszélgetett a volt katonatársaival, akik meglátogatták. Az elítélthez, ki rutén nemzetiségű volt, csak külön engedéllyel lehetett belépni.
A kivégzés helyszínéül a Sóstó melletti területet jelölte ki a dandárparancsnokság.
Vasárnap a segédeivel együtt megérkezett Fehérvárra Kozarek hóhér is. Gondosan összeállította a számláját, miközben a segédek a Sóstó partján előkészítették a bitófát.
1.Budapesten a bakó lakásától az indóházig fiáker 3 Forint.
2.Budapestről Székesfehérvárig vasúti jegy a II osztályban a bakó részére 5 Forint 20 kr. Ugyanonnan Székesfehérvárig vasúti jegy a III. osztályban a két bakó segéd részére á. 3 Forint 15 kr. = 6 Forint. 30 kr.
3. A bakó napidíja és pedig 1880. január 4-től 7-ig. 6 Forint 30 kr. naponta, így 3 napra 18 Forint 90 kr.
4. A két bakósegédnek napidíjai egyenként és naponként 3 Forint 15 kr. = 18 Forint 90 kr.
5.Az akasztófa felállítása, kötelek s egyéb kellékekért 6 Forint
6.Az elítélt kivégzéséért a bakó díja 12 Forint 60 kr. Ugyanezért a 2 segéd díja egyenként 3 Forint 15 kr. = 6 Forint 30 kr.
7.A hulla levétele 6 Forint.
8.Vasúti jegy Budapestig egy II. osztályú jegy 5 Forint 20 kr. Ugyanoda 2 darab III. osztályú jegy a hóhér legényeknek 3 Forint 15 kr = 6 Forint 30 kr.
9.Budapesten fiáker bakó lakásig 3 Forint.
Összesen: 97 Forint 70 krajcár.
Hétfőn hajnalban ébresztették Hryhoryszynt aki nyugtalanul aludt, és éjjel többször is felébredt álmából. Hideg és ködös hajnal volt, ami az ember csontjáig hatol. Az elítélt egy lovaskocsin foglalt helyet a lelkész mellett. E kocsi körül katonaságból úgynevezett sorompó képződött. A menet 8 óra után érkezett a Sóstóhoz, ahol Kozarek a segédeivel együtt már jelen volt. Künn Fichtner hadbíró még egyszer felolvasta a halálos ítéletet, mire Hryhoryszyn megkegyelmezést kért, de a hadbíró, aki a kötelességét ez ügyben kezdettől végig ritka emberbaráti szeretettel és mégis szigorral teljesítette, megmagyarázta az elítéltnek, hogy az ő számára csak Istennél van kegyelem; még egyszer megkísérelte a szerencsétlen a kegyelemkérést – de hiába. Erre a lelkész rutén nyelven meghatottan figyelmeztette a kivégzőhely körül sorfalat álló katonákat, hogy mindig jó úton haladjanak. Az elítéltet pedig az emberiség legfőbb bírájának, Istennek kegyelmébe ajánlotta. Erre a hóhér átvette Hryhoryszynt.
Míg ezek történtek addig Kozarek hóhér levette a cilinderét, a felső kabátját, majd komótosan lehúzta a kezéről a hófehér glaszékesztyűket. Ott állt fekete frakkban, és így lépett az elítélt mellé. Kezét Hryhoryszyn vállára tette, aki összerezdült s megcsókolta a pap által feléje tartott feszületet; erre a pap háttal fordulva az akasztófának letérdelt és imádkozott. Kozarek két legénye előlépett, majd összekötözték az elítélt kezét csukló felett, s azután pedig hozzákötözték a combjához. Hryhoryszyn támolyogva lépett a zsámolyra. A zsámolyon összekötözték a lábait, a kötelet pedig áthúzták az alacsony bitófa alján levő csigán. A hóhér a bitó háta mögé támasztott lábtóra lépett s rátette az elítélt nyakára az ujjnyi vastag hurkot s beleakasztotta az akasztófa tetején levő erős vashorogba. Az egyik hóhérlegény lábánál fogva felemelte az elítéltet, a másik pedig a lábára kötött és a csigán áthúzott kötelet tartotta. A zsámolyt kivették lábai alól s aztán húzni kezdték a csigán átcsúsztatott kötelet. A bakó pedig tenyerével elfedte az elítélt arcát, majd fehér zsebkendőt vett elő és törölgetni kezdte a fuldokló száját és szemeit. A fuldokló keble erősen zihált, arcán rángások voltak észrevehetők, összekötött tenyere elkékült, arca ezalatt mindinkább elváltozott, előbb szederjes kék lett, utóbb pedig sárga. Szája kissé tátva maradt s az ajka szélei erősen kiduzzadtak. Kozarek jelentette, hogy „készen van.“ Az orvosok 12 perc múlva konstatálták a halál beálltát. Az utolsó legszomorúbb aktus véget ért. A katonai törvények értelmében a holttest ott maradt a bitófán naplemenetéig és ezután a helyszínen temettetett el. Hryhoryszyn közlegény a 10. számú Montenuovo dragonyos ezred katonája, ma is ott nyugszik valahol a Sóstó partján.
Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!
Kommentek