Kaszás István:
Azokban a szájmaszkos időkben mindenkinek köszönt az utcán – hiszen könnyen lehet, ismerőst rejt a maszk. Jó ez a maszk – állapította meg a férfi – egyenlővé tesz szegényt és gazdagot, mint hajdanán a kötelező iskolaköpeny. Kóborolt az utcán és már csak megszokásból is megállt egy-egy kirakat előtt és próbálta megfigyelni, hogy az árnyéka nem megbízásból követi-e. De ez csak afféle rutin volt, a lerázott évtizedek hordaléka. Meglátta a fehér ruhás nőt a parkban a sakkasztalnál. Mint a futó a sakktáblán, átlósan átvágott a füvön. Úgy gondolta megteheti a kezdő lépést, sötét színű ruhában is. Egy merész – magán egy szájmaszk is nagyon jól állna – kezdő lépéssel indított, úgy ítélte meg, az éppen passzol a közeli kávézó hangulatához, és összhangban van seszínű ingének árnyalatával is.
– Akkor hogyan tudnál most azonnal megcsókolni? – lepte meg a nő gyors ellenlépése. Látva a férfi tágra meresztett szemét és nyitva felejtett száját, pallos joggal rendelkező, de irgalmas királynőként megkegyelmezett neki, mi több egy cseles előrehajlással megajándékozta a férfit, hogy bepillanthasson dekoltázsába. Az nem élt a lehetőséggel, szégyenkezett, hogy ilyen hamar mattot kapott.
– Hát nem ismersz meg, együtt jártunk az iskolai sakk körbe? Akkor ti fiúk még fodrásznál nyiratkoztatok, és emlékszem olyan Szájmontemplárosra vágattátok a hajatokat. A fiú kezdett már valamit kapisgálni. Gondolatban iskolaköpenybe bújt – no azért az úttörő nyakkendőt nem vette fel – és emlékeiben kutatott volt iskolatársnői között, akik köpenyükre mindig fehér gallért gomboltak.
– Te szemüveges voltál, és én jókat nevettem rajtad, két dioptriás miszter Templárnak hívtalak – próbált neki a lány segíteni.
– Megvan! Zsófi, te voltál a jelmezbálban, hófehér ruhádban a sakk-királynő. Hát igen, állapította meg a fiú huszonöt év után, ő már csak annak született. Fehér királynő! Szőkés haja miatt most inkább vanília királynőnek képzelte, annak van illata és íze is.
– Mikor katona voltál megtudhattad, hogy szüleim tragikus hirtelenséggel meghaltak, és mint egy lányanya, egyedül maradtam másfél éves öcsémmel. Mikor kettő nap véradó szabadságra hazaengedtek, mindkét napodat velünk töltötted. Első napon megjavítottad a csöpögő csapot, villanykörtéket cseréltél, szigetelted az ablakokat. Második napon pedig azt mondtad nekem, menjek el nyugodtan intézzem a dolgaimat, te pedig egész nap a kistestvéremmel a Vidám parkban voltál. – Emlékszem a kisöcsém többször megkérdezte, hogy – te vagy az én apukám? – Sírni tudtam volna, de örültem is nagyon, hogy velünk vagy.
– Azóta bizony sok év telt el éledezett a kapott matt után a férfi. Sokáig beszélgettek még. Körülöttük szanaszét leütött gyalogok, leomlott bástyák, összetört álmok és lecserélt futók. Estére összeszedegették, letisztogatták a levert bábukat, és a táblán szabályos rendben felállították őket. Az újrakezdés joga a fehéret illette.
Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!
Kommentek