Repül az idő szellem szárnyakon. Csendben, észrevétlenül, ahogy hajunk őszül. S egy szép napon tükörbe nézve egy téli alkonyon, döbbenten látom ősz vagyok. A fésűfoga nem húzza már fekete göndör fürtjeimet. Hajam, s vele együtt a lelkem is sima lett és kemény, mint a lapát nyele… Repül az idő szellem szárnyakon. (1975) Csákvár, hosszú gádoros parasztház. Halászék portája. Zsófi mama karosszékben ül az udvaron, kezében fehér zsebkendőt gyűröget, ölében biblia. Tiszta szobában Csoóri Julcsi süteménnyel kínál. Mama köhögése behallatszik. A feleségem, akkor még menyasszonyom bemutatott a rokonoknak…
Olvasom Bakonyi István írását, amely Csoóri nyolcvanadik születésnapjára íródott tíz esztendővel ezelőtt. Négy éve már, hogy Csoóri nincs közöttünk. Sok víz lefolyt a Dunán azóta. Mégis olyan érzésem van, mintha még mindig itt lenne velünk. Erős kapaszkodókat hagyott ránk, és a bennünket követő generációkra.
Az alábbi címre kattintva megnyílik az eredeti dokumentum.
Motyogók
Nyöszörgő villamosokon
s elszabadult utcáin Budapestnek,
jönnek elém márványos arccal,
akik magukban beszélgetnek.
Mint a magoló diákoknak,
szemük lebágyad, jár a szájuk,
mintha csak nem evilágból való
ördöggel folyna ősvitájuk.
Sovány kosarú nénikék
motyognak ki az utcazajból
s ránduló arcuk visszarémlik
a csúfolódó kirakatból.
Nők jönnek, mozgó csípejű,
elringató-szerelmű szépek
s kísértés közben borzongok meg,
hogy ők is, ők is dödörésznek.
S a nagy színész, ki tegnap este
fölzaklatta a közönséget,
magátfeledve, utcahosszat
valami titkot kibeszélget.
Mit beszéltek ki, motyogók?
Mit beszélsz ki te, nénike,
míg a piacról mész haza?
Pénzed osztod be télire,
ne legyen vődnek panasza
s nyolcszáz forintból jusson is
ruhára, szénre, kosztra is?
Mit beszéltek ki, motyogók:
hajnal-csípejű asszonyok,
tört-virágszemű asszonyok?
Árva szerelem szavait
ismétlitek el, kedvesek?
Vagy épp hazudni készültök
a gyanakodó kedvesnek?
Mit beszéltek ki, motyogók?
Miket motyogsz ki, nagy színész?
A régen írt tragédiák
időzített döbbenetét?
Vagy tán a vad, a mindig-kész
remény zöld villogású szavait,
melyektől a letérdelt lélek
lázadóvá magasodik?
Mit beszéltek ki, motyogók?
Ez idegbajos századot?
E háborús, kenyérjegyes,
emberpróbájú századot?
Jöttök, jöttök az utcán szemközt
s megszólít hangos gondotok –
azt mondjátok, mit nékem kéne,
ha üvöltök, ha dadog
Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!
Kommentek