Kaszás István:
( Butola Zoltán írásához)
HOZZÁSZÓLÁS A MAGYAR NEMZETPOLITIKÁHOZ
Örömmel olvastam Butola Zoltán szép gondolatait a magyar nemzetpolitikáról, melyben visszaköszönt a XVII. század végi – a Török- és a Habsburg Birodalom halálos szorítását túlélni akaró – eleink bölcsessége. Ők vallották, ha mindent nem is tehetünk meg, amit lehet meg kell tennünk. Ez a realitásokat számba vevő, de megalkuvást nem tűrő politika is eredményezte, hogy a törököt – segítséggel ugyan – leráztuk magunkról. A ránk telepedő Habsburg hasonlóképp járt. Hiába hirdette Habsburg Lipót és a Rákóczi árvákat nevelő Kolonics bíboros, hogy…”Magyarországot, tegyétek szegénnyé, katolikussá és németté”. Az erőt gyűjtő és főnix madárként föltámadó nemzetünk másfél száz év múlva előbb az országgyűlésben vívta ki igazát, majd a csatatereken győzte le az akkori világ egyik nagyhatalmát. Egy másik nagyhatalom, az orosz segítségével tudtak csak leverni bennünket átmenetileg. Az első világháború után a megcsonkított halálra ítélt ország húsz év alatt – Európa akkori hatalmainak jóváhagyása mellett – békés területi revíziót hajtott végre. Már 1921-ben érvénytelenítettük a diktátumot akkor, amikor erővel népszavazást kényszerítettünk ki Sopronban és környékén, mert a körülmények változhatnak. Május elsejéken sem olvassuk már, hogy ’Éljen a szovjet és magyar nép örök barátsága!’ A szerelemben érvényes lehet az „örök” jelző, a politikában nem. Örök viszont a mindenkori magyar államvezetés feladata: megvédeni a külhoni magyarokat! Sütő András mondta Aczél Györgynek: ha nem tiltakoztok egy magyar iskola bezárása ellen, akkor hármat zárnak be. Sajnos ez a gyakorlat az utódállamokban mit sem változott. Szabó Magda írónő és osztálytársnői bármikor életüket adták volna, ha azzal eltörölhetik Trianon igazságtalanságát. Ma annak is örülünk, hogy itthon egyre többen elfogadják, nemzetünk túlér a ráerőszakolt határokon és egyek vagyunk azokkal a magyarokkal is, akik a jelenlegi határainkon kívül élnek. Butola Zoltán szépen kijelölte a hétköznapi ember számára is megtehető lépések irányát a külhoni magyarok felé. Ismernünk kell egymás tájait, kultúráját, építeni a testvér települési kapcsolatokat. Magyarjainknak önrendelkezést követelni ahol csak esély van rá, és magyar nyelvű oktatást óvodától egyetemig. Gyönyörű nyelvünk is összekötő kapocs. Öröm, hogy az un. politikai baloldal is ébredezik. A határon túli magyarságunkért vállalt felelősségvállalásnak náluk is van hagyománya. Még Kádár János is – akinek önvallomása szerint hosszú időbe tellett, míg rájött, hogy a piros-fehér-zöld az nem Horthy zászló – amikor úgy ítélte meg, hogy lehet, cselekvően lépett fel az erdélyi magyarságért. Trianon száz éve volt, és legalább száz évre kell előrelátnunk. A mozgástér hol szűkebb, hol szélesebb. Egy valamiről semmiképpen nem mondhatunk le, az igazságosság képviseletéről. Szomszédjainknak is van igazsága, de nekünk a sajátunk mellett kell kiállni! Tehetjük, mert kiálltunk mi mások igaza mellett is. 1871-ben a magyar parlamentben – kevesen tudják – csodálatos felszólalások hangzottak el Franciaország tervezett, majd megvalósított területi csonkítása ellen. Igaz, hogy ők támadták meg a németet 1870-ben, szégyenletes vereséget szenvedtek, de mi magyarok akkor is ellene voltunk a háborút területrablással lezáró békének! Nincs rádió és televízió, mégis Magyarországon aláírást gyűjtöttek Franciaország megcsonkítása ellen! Hajdúböszörményben is például 230 aláírás gyűlt össze. Igaz, a magyar kiállás után fél évszázaddal megkaptuk Franciaországban a jutalmat. Nem ők, akkor is a pénzhatalmak döntöttek. A franciáknak lehetett lelkiismeret furdalásuk. mert a II. vh. után a magyar Partiumot támogatták, de ez kevés volt Sztálin nyet-jével szemben. Mitterrand francia köztársasági elnök 1982-ben Illyés Gyulának közös villásreggelijükön azt mondta: Trianon egy mocskos dolog volt. A franciák súgtak nekünk 1990 táján is: Kisebb határmódosítások lehetségesek. Valamivel később Genscher német külügyér a balkáni háború idején nyilatkozta: A vajdaság az magyar. A hullámok felvetette magyar politikusok akkor nem hallották, vagy nem akarták meghallani az üzeneteket.
A számokról. A székelyeket és csángókat elmagyarosodott románnak nevező, vagy az elmagyarosodott tótokról szóló regék hirdetőinél, a statisztika soha sem volt magyarbarát. Reformkorunk egyik csillaga Wesselényi Miklós így sóhajtott fel. „Vajh nem vagyunk többségben a két hazában” Akkor 40% alá becsültek bennünket. Ma a Kárpát–medencében két világháború és Trianon után 42-43 százaléknyi magyar él, relatív többségben vagyunk. Erdély peremén a 22 ezer négyzetkilométernyi Partium északi része még mindig magyar többségű. A csonkolt Szatmár, a kettészakított Bihar békés egyesítésével a Partiumban abszolút magyar többség jöhet létre… Ma azonban még Juhász Gyula, Trianon versének intésére figyelve ”Nem kell róla beszélni, de mindig gondoljunk rá!”
A párizsi Notre Dame mellett, a Szajna partján áll Szent II. János Pál pápa szobra. A talapzatba tőle vett idézeteket véstek, melyek mintha nekünk szólnának: „Nincs béke igazság nélkül. Nincs igazság megbocsátás nélkül.” Nehéz, de szép házi feladatot kaptunk.
Szerző:
[1] Butola Zoltán írásának közzététele óta, a nemzeti régiók majdani létrejöttének nőtt az esélye.
Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!
Kommentek