Kaszás István:
A csúzli
Az éjjeli lázas hőségben még a csillagok is csonkig égtek. Egy volt közülük ő is, akinek halálos kórházi ágyához nem engedték oda szeretteit, aki mindig első akart lenni sportban, csínyben, vagányságban. A legkisebb volt a hat gyerek közül, mégis elsőként szakította át az égen a célszalagot, ami mögött a testet elemésztő tűz és az égi dohányzó asztal várta, ahol napsugártól gyullad meg a cigaretta. Utolsó sóhajától halálhozó hírnökként otthon a tükör leesett a falról, az asztal pedig hosszában megrepedt. Így tudta meg édesanyja fiának a halálát, melyet néhány óra múltán a kloroform szagú fehér köpenyes orvos a kórházi vizit során tényként megállapított. Jaj, pedig Sanyi azonnal futott, úgy ahogy volt, gyakorló ruhában a gyengélkedő orvosához, amikor először szédült le a lépcsőn. A vizsgálat mindössze egy parancsszó volt: – injekciót neki! Általában egy ilyen döfés után csak az a katona merészel visszajönni, aki komolyan beteg. A hideg zuhany alatt forró testén szinte sistergett a víz. Második megrogyása után visszabotorkált. Most már megvizsgálták. – Mentőt azonnal! – pattogott katonásan az utasítás. Kórteremben, menyasszony színek mindenütt. Tüdő- és agyhártyagyulladás – itt már nem lesz esküvő – gondolta elnyúlva, hacsak a Jóisten nem segít. A tízemeletesre épült új világban az egek urát nem csak a kórházakból, de a munkahelyekről, iskolákból is kiűzték, és az új idők dicsőségét hirdető panellakásokban is csak szűkös hely maradt számára. Többnyire a faluból városba kényszerített család vénjeinek a kicsi szobája falán jutott neki egy képnyi hely. Azután már a szentképek is eltűntek a falról, mert az öregek, elszakítva szántótól, mezőtől, talpalatnyi erkélyen elhazátlanodva, hamar egyek lettek a haldokló alkonnyal. Sanyi dolgos apjának ugyan volt közvetlen kapcsolata az égiekkel, ő húzta óramű pontossággal a közeli templom harangkötelét. Mégis a fia temetésére hívó harangot is ő zokogtatta meg könnyeivel küszködve. Annyira nagyúr lenne a halál, hogy az életük virágjában levők csokrából kiválaszthatja a magának legjobban tetszőket? Sanyi a tüskés virágok egyik legszúrósabbika volt. A tavaszi esőben ernyő nélkül bolyongó kamaszok között igazi vagánynak számított. Szájába dugva, egyenként, mind a tíz ujjával tudott fütyülni. Alig kellett nekifutnia, és máris szaltózott egyet a játszótér füvén. Egyetlen jól előkészített böfögéssel pedig ki tudta énekelni azt, hogy „április négyről…” és mindig volt nála néhány szál cigaretta, amit nem sajnált senkitől. Staubot nyújtó keze, mint gyümölccsel teli ág. A kuglipályán kugli állítással egy óra alatt négy forintot keresett, ami nagyjából egy doboz Terv cigi ára volt. A mozibelógás művészeként is ismerték. A moziban akkortájt, útlevél nélkül lehetett látni az egyébként vas(alt) függöny mögé bújtatott Rómát, Párizst és Londont. Kétórányi álom az Alein Delonok és Belmondók világában! Irigyei suttogták róla, de csak szigorúan a háta mögött, hogy a vetítés alatt kiürült savanyú cukros zacskóba belevizelt volna és azt a sötétben a hátsó sorok irányába dobta. Nem lehetett igaz, nem passzolt a jelleméhez, miként garbóhoz az úttörőnyakkendő sem. A körfolyosós ház udvari csapjáról a reszketeg Juci néninek minden áldott nap felvitt két kanna vizet a másodikra. Belevaló srác volt, akinek tekintélyét idősebb fivéreiről keringő legendák is növelték. Azok már nőkkel jártak, és többször látták őket ittasan is. Állítólag amerikai coca kólától rúgtak be. Sanyi és közvetlen környezete ellenőrizte a játszóteret, idegennek – felnőttet kivéve – nem volt ajánlatos sötétedés után arra járni. Pofonok könnyen csattantak, de meg lehetett úszni egy sövénybe lökéssel is. A strand melletti nyitott kanálisba gyakran beletaszított ruhástól hozzá hasonlókat és nagyobbakat is, de rögtön nyújtotta a kezét a kikászálódónak. A kisebbek mindig élvezték a védelmét. Volt tekintélye tanárok között is, akik kétszer is osztályismétléssel marasztalták. Ettől még derűs szemében mindig ott tükröződött az ég kékje. A sálat és nyakkendőt a selyemcukrot ropogtatóknak találták ki, nem neki. Nyakában az inge alatt csúzlit hordott. Legjobban a sóderből válogatott kerek kő repült, de különlegesen fütyülő hangja miatt nagyon becses volt a lőtéren összeszedett golyóhüvely is. Ki adott akkor sokat az öltözködésre? Legfeljebb a gumitalpú cipő számított menőnek, az nem csúszott meg a háztető cserepén, ahonnan legjobban be lehetett látni a teret. Azért ha fölvette fekete magas nyakú pulcsiját, és szája sarkában lógott a cigi, már messziről látszott, hogy igazi nagymenő. A csodás garbó alig ért az öv alá, mégis láthatatlanná varázsolta a kopott nadrágot és a kitaposott dorkót. Mesék nem izgatták különösebben, az Üveghegyet is kihívásnak képzelte, aminek a jéggé dermedt oldalán bármikor le tudna csúszni, főleg ha a csúszda vége a moziba torkollik. A költészet már annál inkább feküdt neki. Kissé kigyomlálta a korabeli slágerszövegeket és azokat átköltve lett az „Ugye te is akarod ugyanazt, ami én..” sorból „Ugye te is vakarod ugyanazt, amit én…”. Mivel a gitáron az E dúrt le tudta fogni, és haja a füle alá ért, komoly zenekari jövőt jósoltak neki az akkortájt alakuló együttesekben, ahol kezdetben a dobszerkót még a nagymama lábosa is kiegészíthette. Akkoriban a téren az számított valakinek, aki cigizett, és volt csúzlija. Cigi, amit darabra is árultak, csak csak került a trafikból. A másik találékony megoldás – fatertól mentettem ezt a néhány szálat, szívjuk el együtt. Csúzli az már bajosabb volt. Ágas még könnyen került, de az autógumi- vagy bicikli belső és a cipőnyelvből készült kővető már komolyabb feladványnak számított. Sanyi igényes volt.
– Ne szórakozzatok már fekete gumival, tej gumi az az igazi! Beavatott a titokba. A „Vigyázat nagyfeszültség 220 volt” jelzésű, kékesszürke vasszekrény fedele négy csavarral volt a falra rögzítve. A fedél lap belső oldalénak szegélyét vastag tejgumival – a legjobb csúzligumi – szigetelték. Legközelebb az áruház oldalfalán, a kukák fölött volt ilyen szekrény.
– Figyeljetek – szólt a vezér. – Te és te meg én felülünk a kukák tetejére, ti hárman meg, amikor szólok, csináljátok a műbalhét, üssétek egymást rendesen. Úgy is történt, a bunyó alatt Sanyi lecsavarta a fedelet és kioperálta belőle a tejgumit. Nem volt kicsinyes, ha 360 volt a feszültség, akkor is megcsinálta volna. Egyik ősztől álmai madarai kezdtek messze szállni a télen is csábító színekbe öltözött illatos virágú mezők felé. Elmaradozott térről, ha jött is úgy öltözött, hogy birkózás vagy fára mászás már szóba sem jöhetett. Nem volt kifejezetten nyelvtanár, de önzetlenül új kifejezéseket osztott meg velünk. A kamaszlányokat, fiatal nőket rendkívül gazdag jelzőkkel illette. Gyarapította szókincsünket: Hábé, azaz házibuli, leszólítás – a suliban eddig csak felszólítottak bennünket – szemezés… Csúzli gumi helyett hamarosan a női hajgumik és egyéb titokzatos dolgokat rejtő új világ felé tett kezdetben óvatos, majd egyre határozottabb lépéseket. Vezérként előttünk járt számunkra még felfedezésre váró tájakon. Kalandjait homályban hagyta előttünk, sejtelmesen és irigylésre méltóan visszafogott volt. Csúzli helyett hétvégén már nyakkendőt viselt, de a cigi maradt. A borostát nem tűrő, egyenruhás időkben, nem került megerőltetésébe, hogy a legkiválóbb katonák egyike legyen, de az étkezés előtt elmormolt imái, és a vörösre izzított ranglétra miatt nem tudott, nem is akart feljebb lépni. Esti sportnak álcázva egy szál trikóban és klott gatyában az alakuló tér körül futott néhány kört, majd az őr éberségét kijátszva átsuhant a szögesdrótkerítésen. Még öt kilométer menyasszonya kis szobájáig, hajnalban pedig vissza a laktanyába. Abban a dermesztő januárban is, amikor a trikó is reszketett rajta, ki-, beszökdösött. Holttestét, halott virágként fagyos nylon papírba csomagolták. Szerettei – akik talányok között vergődtek, mint kifogott hal a hálóban – már csak így láthatták viszont. A régi nagy vezérek mellé fegyvereiket és lovukat temették. Lovunk nem volt, sírgödrébe csúzlijainkat dobtuk. Szerettünk volna jó tanítványai lenni, de vezér nélkül eleinte bizonytalanul mentünk az orrunk után az ismeretlenbe, mindaddig, míg rá nem leltünk mi is a bódító virágszálakkal ékes rétre.
Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!
Kommentek