A fehérvári „ Tékozló Fiú öccse” emlékidézése Párizsban

„…de megmaradt a szívverése…” címmel Keszei Istvánra emlékezve. A bevezetőt Csoóri Sándor tartotta A Tékozló fiú öccse címmel (megjelent az Új Magyarországban).

Magyar életrajzi lexikon:

“Keszei István (Székesfehérvár, 1935. júlis 5. – Párizs, 1984. január 26.): költő. Tanulmányait a Budapesti-i ELTE (Eötvös Loránd Tudományegyetem) magyar-latin szakán kezdte, majd Louvainben egészítette ki. 1957-től Belgiumban élt, 1962-ben Franciaországban telepedett le, ahol alkalmi munkából élt. Drámai hangvételű verseit az Új Látóhatár, Irodalmi Újság, Ahogy Lehet, Magyar Műhely és a Katolikus Szemle közölte. 1979-ben munkásságát Sík Sándor-díjjal jutalmazták. – M. Angyali merénylet (versek, Róma, 1979); Monfort, François: A szeretet hite (fordítás, Wien, 1979); Átkelés (versek, Székesfehérvár, 1990). – Irod. Pomogáts Béla: K. I. (Élet és Irod., 1984. 8. sz.); Horváth Elemér: K. I. (Szivárvány, 1984. 13. sz.).”

Keszei István:

A porról

Mint tudathasadáskor a tudat,
hasad a por lépteid alatt.

Nemcsak mulandó, porlandó apád,
minden egyes porszem porlik tovább,

mindegyik egyesegyedül éli át
az egyetemes, teljes pusztulást,

a tökéletes halált: amikor
még a por sem lehet továbbra por,

neki is meg kell semmisülnie,
nem maradhat utána semmi se:

csak egy tátongó, sivár, árva folt,
hol a mikrokozmosz országa volt,

a parányinál kisebb végtelen,
a miniatűr világegyetem,

amely örökre széthullt, szétesett.
Portnemző léptekkel mért nem lehet

megindulnod, s újra teremteni
mindent, amit szétzúztak lépteid?

Egy halvány, vézna porszemben legalább
megtestesedhetne újra a világ!

Az alábbi címre kattintva megnyílik az eredeti dokumentum.  (Arcanum)

Keszei István emlékestje

Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!