Könyv és Toll

Bakonyi István

                

Bakonyi István: 

Mirtse Zsuzsa meséi felnőtteknek: Tizenhárom bűvös tükör

 

   Föltehető a kérdés: a mese kinek szól? Csak a gyerekeknek? Nem hinném. Emlékszem főiskolás korunkra, amikor a Mici Mackó épp oly népszerű volt köreinkben, mint A kis herceg vagy éppen Lázár Ervin „dömdömös” történetei. És amikor az ifjú anya vagy apa mesét olvas gyerekeinek, akkor ő is élvezheti a mesék varázsát. Természetesen a befogadás mikéntje nem feltétlenül azonos…

   Mirtse Zsuzsa könyve alcíme szerint: Mesék felnőtteknek. S ha megfordítom a fenti gondolatot, azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a Tizenhárom bűvös tükör gyerekek számára is fogyasztható. Egyébként naponként egyet olvastam belőle, így szűk két hét kellett az elolvasáshoz. S ami még teljesebbé teszi az élményt, az nem más, mint a rendkívül igényes külső, és legfőképpen a gyönyörű képek. Szándékosan nem az „illusztráció” szót használom, hiszen Békés Rozi művei teljesen szuverén  alkotások,  ám úgy, hogy közben értelmezik is az írások világát. Jellemző rájuk, hogy a nagyméretű alakoknak általában a szokásosnál kisebb a fejük. Színeik többnyire komorak, és sejtetik a szövegek esetleges filozófiai mélységét. Mindezek ellenére ismétlem: a gyerekektől sem idegen ez a látásmód.

   Megvannak a mesék szokásos „kellékei” is: királyok és királylányok, a tündérvilág elemei, valamint az ismert helyszínek: erdők, paloták, a gazdag természet. Persze minden elem szimbolikus, és a lélek belső tájait, a belső utazást erősíti valamennyi.  Megjelenik benne az elbeszélő hajdani, tizenhárom éves lénye, és ekkor indul az időutazás. És újra ez a szám, a babonások számára szerencsétlen! Igen, vannak a történetekben baljós mozzanatok, így hát a szám többszörösen is érdekes. Tudjuk azt is, hogy ebben a műfajban a számok különös jelentéssel bírnak, bár talán elsősorban nem a tizenhármas. Inkább a hetes, a hármas vagy a tizenkettes. Egy biztos: a számoknak jelentésük van!

   Belső dialógussal mutatja meg írónk a személyiség kettős énjét, miközben a felnőtt elszámol gyerekkorával. Szeretné meglelni a helyes utat, és tanúi vagyunk az önvizsgálatnak is. A „ki vagyok én?” kérdésre egy lehetséges válasz A tudnám, hova vezető című mesében: „…Azt mondják, a lányokat sokáig nem is tartották számon, csak az számított, kinek hány fiúgyereke van. Ez nekem mindig rosszul esett, hiszen nekünk is van testünk, félelmeink, éhesek vagyunk, szomjasak vagyunk, vannak emlékeink….” Nem csupán ebből a részletből következtethetünk arra, hogy ez a könyv valószínűleg a lányok és az asszonyok körében lesz népszerű. Akkor is, ha jómagam élvezettel olvastam… Például azért, mert a gördülékeny meseszövés, a természetes dialógusok,  a míves nyelv és stílus a jellemző.

   S persze elmélkedhetnénk a „tükör” szó többszörös jelentéséről, ráadásul, ha tizenháromszor ismétlődik, és a „bűvös” szó sem mellőzhető. A „tükörbe nézni” valóságos és szellemi mozzanata a legfontosabb, de azt is szoktuk mondani, hogy a művészet tükrözi a valóságot. Így van ez ezzel a könyvvel is. Olvashatunk ugyanakkor a kamaszlány tudásvágyáról, az első önálló lépések megtételéről. Persze minden a hagyományos mesevilág keretei között megy végbe. Egy királylány szemüvegén keresztül. Fölfedezhetjük azt a szándékot is, hogy a „kibillent” világ rendezetté váljon. A megtörtént dolgokat be kell építenünk életünkbe.

  S van olyan mese (pl. A félszívű fiú), amelyben az álom és a valóság határán játszódó történetben az ember jelentéktelensége, „porszemvolta”, „mákszemvolta” is megfogalmazódik, ugyanakkor a főszereplőnek vágyai is vannak. Vannak itt titokzatos királylányok, akiknél egy-egy évet szolgál a fiú. Komor emberi sorsokat ábrázol Mirtse Zsuzsa, halállal, betegséggel. Aztán a „happy end” is részleges csupán. Másutt arra is gondolhatunk, hogy ezekben a művekben nemcsak a föld és a víz ér össze, de összeér a föld és az ég is. Mint ahogy az álom és a valóság. És az is nyilvánvaló, hogy a mesékben novellisztikus elemek is föllelhetők. Például a mesélő öregember alakjában, A madaras királyban. S ha már a műfajokról esett szó, azt is tegyük hozzá, hogy a versekeit is író szerző történetei tele vannak líraisággal. De legalább ennyire fontos az is, hogy a megrajzolt királynak csak a hatalom a fontos, és tele van olyan tulajdonságokkal, amelyek a zsarnokokat jellemzik. Természetesen ezáltal gondolhatunk a történelem számos, hasonszőrű alakjára is… Aztán ez a király is meglakol, hiszen a hiány gyötri állandóan, sőt, el is szegényedik, és eltűnik a süllyesztőben, mint oly sok evilági „kollégája”!

   A borítón látható kép A felejtés palotáját ábrázolja, az ilyen című mesét illusztrálja. A „nemszeretem emlékeket” örökíti itt meg az író. A szimbolikus, soktornyú palota a belső utak jelképes épülete. Itt is az önvizsgálat játszik fontos szerepet, miközben arról van szó részletesen, hogy mi mindent kell elfelejtenünk. Ha mese, akkor az ilyesfajta tanító célzat is belefér, vagy ahogy az ajánlásban találjuk: „…Mert a magasabb rendű életet nem kapjuk ingyen, sokat kell küzdenünk érte, de ha nem kerekedünk felül, ha harc nélkül kitűzzük várunk fokára a szánatag fehér zászlót, úgy könnyen eltékozolhatjuk minden lehetőségünket…”  Tegyük hozzá: e kötet minden írása ezt sugallja!

    Aztán véget ér a mesés belső utazás, A tizenharmadik tükörrel. Keser-édes hangú epilógussal: „…Nem találtam meg, akit kerestem, és engem sem talált meg senki magának. … És talán sosem fogom megtudni, vezet-e egyáltalán valahová a Tudnám, Hová Vezetőt Utam…” .

 

(Magyar Napló, 2019)                                   Bakonyi István

 

 

 

Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!