Kaszás István:
A kis lovag
Szólni is alig mert a lányhoz eleinte, aki legtöbbször nem engedte, hogy iskola után hazakísérje. A februári estébe nyúló farsangi klubdélutánt követően azonban a lány elfogadta a kíséretet. Elég rosszul kivilágított környéken lakott, most is borosüveggel a kézben, három dülöngélő kamasz próbálta útjukat állni, akik vágyaiknak trágár módon adnak jól hallhatóan hangot. A méltóságteljesen lépegető lányt a fiú sietésre noszogatja, nem mer arra a háromra még csak ránézni sem. A kapunál a lány önérzetesen elutasítja a puszit.
– Szép kis lovag vagy, mondhatom!
A szégyen pírjától kísérőjének az arca csaknem világít a sötétben.
Érettségi után, most már az élet iskolájában, a kórház sürgősségi osztályán látogatja meg a lány a lovagját.
– Várnia kell még kedvesem – szólt barátságosan a nővér.
A folyosó fehér padján, színes nyári ruháját maga alá simítva, szép pilláit lehunyva fekete-fehér kockák peregtek le előtte.
Vadállatok, hárman voltak ezek is. Egyenruhások. Fürdőruhás testén legeltették a szemüket, amint ők ketten jöttek fel a tóparttól.
– Kérem, igazolja magát! – állt a vízcseppektől csillámló bőrű lány elé gumibotjával a vékony képű.
– Nincs nálam a személyim – és közben kicsi törölközőjét, mint valami pajzsot védekezően maga elé tartotta.
– Tudja, hogy én magát most elvitethetném? – oktatta ki szigorúan az egyenruhás, miközben gumibotját ütemesen szurkálta a lány bikini alsója felé. A másik kettő röhögve állt a villanypóznán foszladozó, békeharcot hirdető május elsejei plakát előtt. Amikor a rókaképű kinyújtotta szőrös kezét a lány felsőteste felé, a háttérben tébláboló fürdőnadrágos fiú a lány elé ugrott.
– Ne bántsák!
– Hatósági közegre merészelsz támadni, te taknyos?
A szinte mezítelen, vékony, vért nélküli testen csak úgy csattantak az ütések. Hamarosan vérző arccal földre esett a kis lovag, ahol addig rugdosták, amíg mozgott.
– Ne bántsák, ne bántsák! – sikoltozott a lány.
– Fölkelni! – parancsolt kurtán a tepsifejű.
Szaporodtak körülöttük a kíváncsiskodó tekintetek, a vadak jobbnak látták, ha elsunnyognak.
– Jöhet hölgyem, a főorvosi vizitnek vége!
Az ágyon, mintha egy bebalzsamozott múmiát látott volna. Annyi szabad hely maradt azért az arcon, hogy oda puszit adhasson. Ült a fiú ágyán és minden féléről csicsergett neki, miközben helyet keresett a virágcsokornak az éjjeli szekrény tetején.
– Ez a kis kendő is a tiéd – adta oda lelkendezve a betegnek.
– Minek ez?
– Ilyeneket kapnak azok a lovagok, akik szívük hölgyéért megküzdenek – mondta nevetve, és a fej köré tekert gézpólyán újabb réseket keresett, ahová száját odaszoríthatta.
Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!
Kommentek