Vörösmarty Születésének 100. évfordulóját így ünnepelte a Vasárnapi Újság 1900-ban, a 48. és 49. lapszámban
Vörösmartyról Gyulai Pál, (Kolozsvár 1826- Budapest 1909) Egyetemi tanár, irodalomtörténész, Magyar Tudományos Akadémia Tagja. És még hosszan lehetne sorolni munkásságának állomásait. Korának írói, költői közül Vörösmarty tette rá a legnagyobb hatást. Az alábbi archív írás, Vörösmarty születésének (1800. december 1.) 100. évfordulójának megünneplésére született. Hiánypótló, és rendkívül érdekes írás, ami hűen tükrözi nagy költőnk korabeli nimbuszát. Mai szemmel nézve, olvasva ezt az írást, és a korhű dokumentumokat, úgy tűnik, hogy Vörösmarty nagysága elhalványodni látszik. Talán egy magyaróra keretébe belehetne illeszteni, amikor a tananyagban Vörösmartyhoz érnek. Nagy szeretettel ajánlom mindenkinek tanulmányozásra. Deák, Kossuth, Liszt levelei, már önmagukban is érdekesség.
Címre kattintva megnyílik az eredeti dokumentum.
Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!
Kommentek