Horváth Irma: Telihold
Fényesen világlik a hold az égen,
nem kell ma mécs, hogy lássam
a fákat aludni az éjben.
Annyira csendes az éjjeli erdő,
hallom, amint az őzpata dobban,
és koppan a szirten a kő.
Gyík szuszog, könnyű az álma,
hűvös a hely, melyen pihent;
jó nekem is, béke van odakint,
s épp úgy idebent.
Játszik a csend most, hallgatom,
s nézem a hold teli útját az ablakon.
Hallom, amint vagy a
szívdobbanásban mélyen,
nem is kereslek most
máshol ez éjen.
Oly lágyan foglalod el
a mindenséget,
nem is tudom, te ölelsz most,
vagy én téged.
- április 20.
Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!
Kommentek