P Maklári Éva : Sodródás
Amikor az osztályfőnököm kijött a teremből, és megsimogatta a fejemet, komolyan mondom, meghatódtam. Nem szokott így viselkedni. Három év óta folyamatosan gyötör, hogy miért nem vagyok szorgalmasabb, mit csinálok délutánonként, hogy akarok így továbbtanulni, mondom, most nincs kedvem továbbtanulni, talán majd egyszer. Tényleg nem sokat foglalkozom a sulival, éppen átcsúszom a léc fölött minden év végén, de minek magyarázkodjam.
A srácok előtt sem szoktam magamról beszélni, jó fejnek tartanak, irigylik időnkénti pofátlanságaimat. Igaz, komoly konfliktusba sohasem keveredem a tanárokkal, elfogadom a letolásokat. Az oszival is jókat beszélgetek szünetben, mikor kimegy dohányozni az épület elé. Én nem szívok, de szeretek vele dumálni, még ha szidogat is.
A múltkor dogát íratott, nem készültem, hát ellógtam az óráról, aztán következő héten vittem neki egy tábla csokoládét, bocsánatot kérve. Letettem az asztalra, kibontotta, és szétosztotta azoknak, akik a legjobban oldották meg a feladatot. A haverok meg jót röhögtek rajtam. Ha ilyeneket csinálok, azért mindig kapok egy igazolatlan órát, így óvatosnak kell lennem, ha összejönnek a dolgok, nagy baj lehet belőle. Még egy évet nem akarok ismételni, elég volt a kilencedik osztály.
Senkinek sem mesélem, hogy akkor hagyott ott bennünket az anyám. Talált egy pocakos autókereskedőt, aztán kijelentette: elege van a kapálásból meg az állatok etetéséből. Ha elmondanám, hogy azóta én takarítok, mosok, bevásárolok, néha még főzök is, kinevetnének a fiúk. Apám egész nap a kertben vagy a szőlőben melózik, ellátja a teheneket, hordja a piacra a dolgokat, még beszélgetni sincs ereje velem, de azért jól megvagyunk így együtt. Gyakran segítek az istállóban is. Anyámmal nem állok szóba, hát az oszival jó beszélgetni. Kérdezte ugyan egyszer, miért nem lát soha senkit szülői értekezleten a családomból. Akkor annyit mondtam, anyám elköltözött tőlünk, apám meg nem ér rá. Furcsán nézett rám, nem kérdezősködött, látta, nem akarok beszélni a dolgokról.
Az érettségire azért tanulgattam valamit, bár most sem sokat. Csak legyek túl rajta, sikerüljön, aztán majd csinálom apámmal együtt, amit csinálnom kell.
Reggel nyolckor kezdődött minden, én úgy dél körül kerültem sorra a második csoporttal. Bemegyek a terembe, jó meleg van, mondják is, hogy nyugodtan vegyem le a zakómat, utána húzok tételt. Szerencsére matekból elértem a megfelelő szintet, így nem kell szóbeliznem. Magyartól félek legjobban, hát bal kézzel húzok. Akkora mázlim van, mögöttem áll biztos az őrangyalom! Móriczot húzom, és arra emlékszem is.
Ez lesz az utolsó feleletem, írok egy oldalnyi szöveget, gyorsan átnézem a nyelvtant is, aztán bambulok magam elé.
Most vesz erőt rajtam a fáradtság. Fogalmam sincs, hogy történhetett, de ráborulok az asztalra és elalszom. Az oszi odajön, oldalba bök, s suttogva kérdi, rosszul vagyok-e? Mondom: nem, csak hirtelen álmos lettem.
Aztán felelek. Egész jól szerintem, még a bizottság is elégedettnek látszik, az oszi pedig megkérdezi, mikor feküdtem le, hogy ilyen fáradt vagyok.
– Nem feküdtem le – mondom.
– Miért?- kérdezi az elnök. Annyira izgult, vagy egész éjjel tanult?
Szétnézek, a srácok a lap fölé görnyedve körmölnek, nem figyelnek rám, nyugodtan belekezdek hát. Elmondom, hogy 11-kor lefeküdtem, de éjfél után felkeltett az apám, hogy ellik az egyik tehenünk, a Rózsi. Nehéz lesz a szülés, mert nagy a kicsi, segítenem kell. Kinek szóljon éjjel? Felkelek, megyek az istállóba, tényleg bajban van, nem tudja egyedül világra segíteni a kis jószágot. Egész könyökig be kellett nyúlni, és nagyon lassan húzni mindig egy kicsit a borjút. Hajnal négy óra volt, mire minden lezajlott. De nagyon szép kis állat – folytatom, és egyetlen tanár sem szól közbe, hogy jól van, fejezd már be, csak néznek. Én meg nem értem, mi lett velem. Szájmenésem lett vagy mi a fene? Fecsegek tovább. Simogattam, törülgettem, míg apám az anyjával foglalkozott. Aztán meg rendbe kellett szedni magamat, mert csupa vér volt még a fejem is, időm sem lett volna lefeküdni. Minek? Zuhanyoztam, aztán felvettem az öltönyöm. Fél hétkor indul a buszom. Mit szóltak volna, ha elkések? Hát ezért vagyok fáradt kicsit, majd ma kialszom magam. Még nevetek is, a bizottság pedig elképedve hallgat. Na – gondolom – elegük van belőlem, s abbahagyom a szövegelést. Intenek, hogy mehetek.
Kijövök, iszom egy nagy pohár vizet, mikor kijön utánam az oszi. Komolyan néz rám, odalép, és a vállamra teszi a kezét.
– Büszke vagyok rád – mondja, és megsimogatja a fejemet.
Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!
Kommentek