P. Maklári Éva: Játék
Ha megnövök, zsinórszerelő leszek-
mondta Olivér , s lelkesen dugdosta
egy képzeletbeli konnektorba
a szétszórt kábeleket.
Tucatnyi háztartási gép, porszívó
állt katonás rendben a szoba közepén,
s egy játékvasaló is követte
e pompás gépsereget.
Néztem a szétszórt zsinórtömeget.
Egymásba tekeredtek, kusza csomót
alkotva henteregtek a szőnyegen,
mintha csak arra figyeltek volna,
a káoszban látszólag rend legyen.
Ám a köteg alatt kúszva, egyenesen
egy szökevény daccal haladt
a beáramló fény felé.
Ez csak egy zsinór, gondoltam, semmi más,
de a játék már túlnőtte önmagát.
Néztem a boldog kis szerelőt.
Mit szánt neki a sors, mily erőt,
hogy e zilált világban utat leljen?
Hajlékony lesz-e, tömegbe simuló,
apró isteneknek is bólogató,
vagy merész vizeken hajózik messze
vállalva a szelek dühét,
mert hallani akarja a szirének énekét?
Lesz-e sziget – mely őreá vár-
és szelíd farkasok őrizte part,
ahol kikötni érdemes?
Magyarul mondja-e majd: Bocsáss meg vagy
excuse me-oh, Darling – a Temze parton?
Betér-e még a kölni dómba, vagy
már egy mecset kövén lépeget?
Ha árad a tenger, marad-e csúcs,
tárt kar, számára ölelő menedék?
Hallgathat-e még Mozartot, Bachot,
nemcsak kvark világba
dörrenő fegyverzenét?
Kérdéseim is áradtak egyre, és
akkor egy kiáltás visszahozott:
Mama, nézd, kész a műhelyem!
S a szörnyű rendetlenség közepette
állt a renitens zsinórral kezében
büszkén, egyenesen.
Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!
Kommentek