Herczeg Ferenc | Könyv és Toll

(1863 – 1954)

Kivonatos életrajz Herczeg Ferencről az “Arcanum” jóvoltából. Aki esetleg szélesebb körű ismeretekre akar szert tenni, annak tudom ajánlani az 1933 -ban kiadott sorozat 20. kötetét, melyben a családról és az íróról közel 130 oldalon keresztül Surányi Miklós kalauzol bennünket.

HERCZEG FERENC ÉLETE.

«A FÖLDNEK itt varázsereje van.»

Herczeg Ferenc elődei német eredetűek voltak, s a nagy íróban mégis elemi erővel bontakozott ki nemzetünk szelleme. A Délvidék szülötte a történeti magyarság megszemélyesítőjévé fejlődött. Jókai Mór és Mikszáth Kálmán után a magyar regényírásban ő vette át a vezéri kardot, Szigligeti Ede és Csiky Gergely nyomában ő teremtette meg az európai színvonalú magyar drámát. Munkáiban a millenium korának előkelő társadalma és a huszadik század első harmadának széles elágazódású magyar világa merész íveléssel bontakozott ki. Szellemének csillogása, meseszövő fantáziája, alakrajzoló biztossága, egyéni stílusa az elsőrangú íróművészé.

Herczeg Ferenc 1863. szeptember 22-én született Versecen, Temes megyében. Atyja Versec város polgármestere volt. Középiskoláit Temesvárt, Szegeden és Fehértemplomban végezte, a jogot a budapesti egyetemen. Az ügyvédi pályára készült, de írói sikerei új irányba vitték. Rákosi Jenő 1891-ben meghívta a Budapesti Hirlap szépirodalmi munkatársának, neve ettől kezdve országosan ismert lett, tárcáit nagy érdeklődéssel olvasták, színdarabjai fényes sikereket arattak. Szépirodalmi hetilapja, az Új Idők, a közönség körében rendkívül elterjedt. 1893-ban a Kisfaludy-Társaság tagja, 1896-ban szülővárosának országgyűlési képviselője, 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1904-ben a Petőfi-Társaság elnöke. 1911-től kezdve Tisza Istvánnal együtt több éven át szerkesztette a Magyar Figyelőt. A világháború után visszavonult a politikától, de a nemzeti törekvések tüzét továbbra is nagy hatással táplálta. A békevilágban sokat utazott a külföldön, hajózott az Adrián, járt Oroszországban, a világháború óta ritkábban hagyta el az ország határait. Hűvösvölgyi házából szívesen járt le pihenni badacsonyi kúriájába. A népszerűsködést megvetette, a legnehezebb körülmények között is talpig férfi maradt. Igazi előkelő magyar úr módjára élte le életét, s néma megvetéssel nézett el azok feje fölött, akik időközönkint irigykedve csipdesték személyét. Ötvenéves írói jubileuma, 1936-ban, az egész magyarság ünnepe volt.

«Beszéljünk az emberről, aki egy nem túlságosan nagy, de kényelmes és tágas villában lakik, fenn a város felett, ahonnan mégis be tud szaladni gépkocsiján Budapest szívébe, a mikor és ahányszor csak akar. Nagy jövedelme és józan mértékletes úri életmódja lehetővé teszi, hogy nemcsak kényes igényeit, de luxusvágyait és szeszélyeit is kielégíthesse. Lakása jóval felette van a polgári kényelemnek, minden szoba tele komoly, értékes, művészi becsű bútorral. És ahol nem lóg a falakon kép, ott mindent beborítanak a roskadásig megtelt könyvespolcok. A székelykapus, piros fedelű, magyar stílű házban sokszor reggeltől estig dolgozik a munka szent hevületével és a dolgos ember roppant munkabírásával. Arra a kérdésre, hogy a nap melyik szakában szeret leginkább dolgozni, így felelt: „Azelőtt inkább éjszaka dolgoztam. Ez akkor volt, amikor napközben nagyon igénybe vett a társadalom, a politika, a kaszinói vagy a magánélet. Most sohasem éjszaka, hanem mindig nappal, délelőtt vagy délután, sokszor egész nap, a szerint; hogy mennyire kötnek le a gondolataim, vagy hogy mennyire érdekel egy téma kidolgozása. Maga az írás sokszor nagyon kifáraszt, és mert minden írásomat legalább kétszer írom le sajátkezűleg, néha valóságos írógörcs fogja el a kezemet. A kéziratokon olykor még változtatok, és csak azután gépelem le. Ebben a formában aztán végleges a szöveg. Egy-egy regény megírására egy-egy hónapra van szükségem, de akkor naponta tizennégy órát is dolgozom.” – Háromszor írja le a kéziratait! Ez is klasszikus módszer, a műgond és az írói lelkiismeret módszere, és csak így válik lehetővé, hogy az írás igazán végleges legyen. És pedig a halhatatlanság értelmében végleges. Azaz örökkévaló. (Surányi Miklós: Herczeg Ferenc. Budapest, 1925.)

Adatok Herczeg Ferenc életéhez:

1863. – Herczeg Ferenc születésének éve. Szeptember 22-én születik a temesmegyei Versecen. (Ősei Mária Terézia királynő uralkodásának elején Sziléziából vándoroltak a délvidéki Bánságba. Apai és anyai ágon egyaránt német eredetű. Erre nézve a következőket írja Emlékezéseiben: „Nacionalista német lapok néha renegátnak neveztek. Hidegen hagyott. Az én családom kétszáz esztendővel ezelőtt jött ki Németországból, egy német fejedelem elől menekült, olyan időben, mikor az őshazában a nemzeti érzés még ismeretlen fogalom volt. Ezt az érzést itt ismerték meg Magyarországon, alattvalókból itt lettek polgárokká. Nekem különben az a meggyőződésem, hogy a kapásember lehet sváb vagy tót, kultúrember azonban Magyarországon csak magyar lehet. Ha ezért renegát vagyok: annyi baj legyen. Zrínyi Miklós és Petőfi Sándor társaságában vagyok az.” Apja: Herzog Ferenc gyógyszerész, utóbbi verseci polgármester; anyja: Hoffmann Lujza, tehetős építész-család gyermeke; mindketten katolikus vallásúak. Az író testvérbátyjával és testvérnénjével együtt gondtalan anyagi jólétben nevelkedik. Eszes, bátor, erős fiú. Környezete német. Versecen ekkor még nincs magyar tanintézet. Az iskolákban németül vagy szerbül tanítanak.)

1874–1876. – Herczeg Ferenc a temesvári kegyesrendi gimnáziumban. („Temesváron úgy tanultuk akkor a magyar nyelvet, mint a latint: iskolában és könyvből, de a gimnáziumon kívül mindenütt németül karatyoltunk.” A szülők elhatározták, hogy Temesvárról igazi magyar helyre küldik két fiukat: Szegedre. «Odalenn a Bánságban 1848, óta regényes nimbusz ragyogta körül a magyarságot, amelyet szemtől-szembe nem igen láttak, de amelynek érezték vonzóerejét, én meg éppenséggel olyasmit képzeltem, hogy a szegedi gimnáziumban a vörös sapkások és a Hunyadihuszárok fiaival fogok egy padban ülni, és velük közösen hőstetteket elkövetni.»)

1876–1878. – A szegedi kegyesrendi gimnáziumban. («Temesváron még németül szerettem olvasni, de Szegeden már rákaptam a magyar könyvekre. Azt hiszem, gondolkozni is ott kezdtem magyarul. Eleinte az akkor kapós ifjúsági ponyvairodalmat faltam, de mikor fölkelt előttem Jókai Mór csillaga, nem kellett többé Tatár Péter füstös faggyúgyertyája. Egy Magyar Nábob volt az első Jókai-könyvem. Szent részegséggel, mint a bachans Dionysos ligetében, úgy botorkáltam Jókai csodakertjében. Életem egyszerre forró és színes lett.»)

1878–1881. – A fehértemplomi állami gimnáziumban. (Az ifjúsági önképzőkör üléseinek buzgó látogatója. Humoreszket, tankölteményt, verses elbeszélést ír. Irodalmi kísérletei között van egy víg éposz másfélezer hexameteres verssorral.) Tizennyolc éves korában érettségi vizsgálatot tesz, s a Versecen töltött boldog vakáció után, 1881. őszén, beiratkozik a budapesti egyetem jogi karára. («A jogtudomány eleinte közömbösen hagyott, később elriasztott könyörtelen szárazságával és meghatározásainak kihegyezett szabatosságával. Nekimentem azonban azzal a titkos fenntartással, hogyha egyszer a magam ura leszek, akkor majd megtalálom azt az írótollat és azt az ív papírt, amelyre szükségem lesz.») Hónapos szobában lakik, anyagi gondjai nincsenek, vágyódva gondol a katonai pályára. (Özvegy édesanyja nem egyezik bele, hogy katona legyen. Családjának az a terve, hogy az éles eszű fiatalember később majd átveszi a verseci takarékpénztár ügyészi állását. A részvények többsége a rokonok és jóbarátok kezén van.)

1881–1884. – Budapesti jogász. («A jogi fakultáson nagyobbrészt olyan ifjakat találtam együtt, akik semmiféle tudomány iránt nem érdeklődtek, hanem csak érvényesülni akartak az életben. A fakultáson hihetetlen állapotokba cseppentem bele. A jogászok még mindig azt hitték, hogy időközönkint lármás utcai tüntetésekkel kell megmenteniök a magyar hazát. Az ellenzéki politikusok pedig lelkesen pártolták ezt a pedagógiai rendszert. A Borsszem Jankóban Ágai Adolf Bukovay Abszenciusz alakjával gúnyolta az egyetemi ifjúság léhaságát, ezek azonban hízelgőnek találták a szatirát, és a torzképből ideál lett, amelynek sületlenségeit terjesztették és utánozták. A tanáraink semmiféle közösséget nem tartottak velünk. Fényes elmék, tudós emberek voltak, de nem tanítók. A fiúk teljesen magukra voltak hagyatva. Sem az egyetem tanácsa, sem a főváros, sem az állam nem törődött a magánéletükkel. Odukban laktak, kurta korcsmákban vagy kifőzőhelyeken ettek, drágán és rosszul. Mivel szállásaik kietlenek és télen többnyire fűtetlenek voltak, az idejük javát kávéházban töltötték. Rákaptak a billiárdra és a kártyára, mind a két szórakozásból hazárdjátékot csináltak. És valamennyi szenvedélyes újságfaló lett.») A jogász-ifjúság üres élete nem tudja kielégíteni. Budapestet nem szereti, sokat időzik Versecen. (Résztvesz a helyi mulatságokban, föllép mint műkedvelő színész a verseci úri társaság jótékony célú előadásaiban, barátkozik a honvédtisztekkel.)

1885. – Ügyvédjelölt Budapesten, utóbb Versecen és Temesvárt. (Kötelességét megteszi, de semmi kedve sincs az ügyvédi pályához.)

1886. – Huszonhárom éves. Irói fellépése a Pesti Hirlapban. A napilap szerkesztője, Kenedy Géza, közli néhány cikkét és novelláját. Ügyvédjelölti gyakorlatát egy ideig Kenedy Géza irodájában folytatja. (Főnöke megelégedéssel szemléli működését, tehetséges jogásznak tartja, de fölismeri benne az igazi írót is; biztatja, nem volna-e jó számot vetnie azzal, hogy ügyvédi tervei megvalósítása helyett író legyen.)

1887. – Versecen kardpárbajt vív egy katonatiszttel, ellenfele a párbaj színhelyén meghal. (A lovagias ügyet a katonatiszt kihívó magatartása idézi elő, a halálos kimenetelű párbaj a verseci honvédkaszárnyában megy végbe. «Ma, amikor már semmiféle közösséget nem érzek azzal a fiatalemberrel, aki huszonhárom éves koromban voltam, mikor óceánok választanak el az izgága lovagiaskodás világától, amelyben akkor minden kortársammal együtt éltem: ma is úgy látom, nem tehettem másképp.») Párbajvétsége miatt a fehértemplomi törvényszék egy esztendei államfogságra (téli, az ítélőtábla helybenhagyja az ítéletet, a kúria négy hónapra szállítja le büntetését. (A kúria megokolása szerint a vádlott kényszerhelyzetben volt, mert meg kellett oltalmaznia egy védtelen úrileányt a tiszt «galádul» sértő fellépése ellen.)

1889. – A váci államfogházban belekezd Fenn És Lenn című regényének megírásába. («Olvastam a lapokban, hogy az Egyetemes Regénytár kiadója, a Singer és Wolfner-cég, pályázatot hirdet társadalmi regényre. A díj: ezer arany frank. Elhatároztam, hogy pályázni fogok. A pásziánszjáték egy neme lesz ez, amellyel próbára teszem magamat és az isteneket. Ha megnyerem, akkor író leszek; ha elesem tőle, akkor mindenkorra hátat fordítok az irodalomnak.») Háromhavi fogság után szabadlábra helyezik. Lakást bérel Budán, befejezi regényét. (Kéziratát elküldi a Singer és Wolfner-céghez. «A díjat nem kaptam meg, nem adták ki egyik pályaműnek sem, de lanyhán megdícsérték a Fenn és lenn-t, amelynek, a jelentés szerint, a díj azért nem volt kiadható, mert a terjedelme nem felelt meg a pályázati feltételeknek.» Wolfner József könyvkiadó fölkeresi lakásán, ezer forintért megveszi kéziratát, kiadói előzékenységével új kedvet önt lelkébe.)

1890. – Huszonhét éves. Megjelenik első könyve: a Fenn és lenn. (A regény nagy föltűnést kelt. Az érdeklődést még jobban fokozzák a hirtelen előbukkanó író tárcanovellái.)

1891. – Megválasztják a Petőfi-Társaság tagjának. A Budapesti Hirlap belső munkatársa lesz. (A szerkesztőség tárcaírói szobájában együtt dolgozik Rákosi Viktorral s Tóth Bélával. Vasárnapról-vasárnapra megjelenő elbeszéléseit Rákosi Jenő szerkesztő ötven forintjával fizeti: fényes tiszteletdíj egy-egy tárcáért. Mikor a Magyar Hirlap szerkesztősége még előnyösebb ajánlatot tesz az írónak, a Budapesti Hirlap száz forintra emeli egy-egy Herczeg-elbeszélés honoráriumát. Jókai Mór és Mikszáth Kálmán mellett hirtelenében Herczeg Ferenc lesz a legnépszerűbb magyar elbeszélő.)

1892. – Megjelenik második könyve: a Mutamur. («Azokból az elbeszélésekből, melyeket a Hétnek és a Budapesti Hirlapnak írtam, Singer és Wolfner összegyűjtött egy kötetre valót, és kiadta Mutamur címen. A kötetnek meglepő nagy visszhangja lett, összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a Fenn és lenn-nek.» Gyulai Pál Budapesti Szemléje is elismerően foglalkozott a kötettel. A folyóiratnak «olyan nagy és általános volt a tekintélye, hogy én a cikk hatását rögtön megéreztem írótársaim megváltozott modorán. Tudomásul kellett vennem, hogy már Valaki vagyok a kollégák szemében.»)

1893. – A Kisfaludy-Társaság tagja. («A Kisfaludy-Társaság is tagjává választott, Vadnay Károly ajánlatára. Vadnay előzetesen levelet küldött nekem, hogy a választásig ne keressem fel, hadd mondhassa, csak az írásaim után ismer. A Kisfaludy-Társaság szépirodalmi kérdésekben királyi Kúria módjára ítélkezett: nem lehetett ellene fellebbezni. Gyulai, az elnök, az én szememben imponáló mintaképe volt a férfinak. Nagytudású, bátor és becsületes író volt.») Erre az évre esik A Gyurkovics leányok és A dolovai nábob leánya nagy sikere. (Az író egyrészt nagyvilági életet él, másrészt az újságírók köztársaságában tölti napjait. «Akkor még kötelező volt a Murger-féle bohémtípus, és egy fiatal író, aki reggel kilovagol, délután zsúrokra jár szükségképen nyegle és nagyzoló benyomást tett. Nekem azonban a budapesti bohémélet csakugyan ellenszenves volt, mert kietlen módon üresnek találtam. Átaludt nappalaival és a kávéházban átdisputált éjszakáival a pincében való vegetálás egy neme volt ez, amely kikapcsolta az írókat a való életből. Azt hiszem, elsősorban ez a képtelen életmód, nem pedig a sokat emlegetett szerkesztőségi robot volt oka annak, hogy annyi jólinduló tehetség idő előtt kiszáradt és elkallódott.»)

1894. – Az év vége felé a Singer és Wolfner-cég kiadásában megindítja az Új Időket. (Képes hetilapja háttérbe szorítja a többi szépirodalmi folyóiratot, annyira eleven a szerkesztése. Még a Vasárnapi Ujság és A Hét is súlyosan megérzi az új hetilap versenyét. A fővárosi és vidéki úri családok rajonganak az Új Időkért. A hetilap legnépszerűbb munkatársa maga a szerkesztő. Regényei itt jelennek meg először, legsikerültebb novelláit itt adja közre.) Az Új Idők megalapítása után megválik a Budapesti Hirlap szerkesztőségétől. («Békében és barátságban. A lapnál mindig igen jól bántak velem, nevemet a Budapesti Hirlap tette országosan ismertté. De utam most már elvált az övéktől, és ezen nem lehetett változtatnom. A szerkesztőségben azt mondtam, azért megyek, mert nem akarok többé újságírói munkát végezni, az igazi ok azonban más volt. Rákosi Jenő olyan erős és parancsoló egyéniség volt, hogy aki közelébe jutott, az vagy kegyelemre megadta magát neki, azaz az ő fejével gondolkozott, és az ő szívével érzett, vagy pedig fellázadt ellene. Én csak úgy tudtam védekezni mindent átható, mindent magához formáló és magával sodró befolyása ellen, hogy elszakadtam tőle.») A három testőr című bohózata miatt magára zúdítja a zsidó kritikusok haragját. («A darab hősét Pollacseknek kereszteltem, nevét egy vén Bach-huszártól vettem kölcsön, aki valaha Temesváron lakott és keresztény volt. Budapesten azonban azt hitték, hogy ezzel az alakkal a zsidókat akarom kigúnyolni. Pedig akkor az volt a törvény, hogy a zsidót csak zsidó író figurázhatja ki, az Goldstein Számi című bohózatot is írhat, amelyben a zsidó torzképét mutatja be, a kereszténynek ilyenektől óvakodnia kell, nehogy reakcionárius és antiszemita hírébe keveredjen. Keszler József, akkor a Nemzet nagytekintélyű műbírálója, a főpróbán föl is röpített egy baljóslatú szállóigét: „Wenn einer ein Antisemit ist, muss er bei mir mehr cselekmény haben!”»)

1896. – Az ezredévi ünnepségek éve. («Valamennyien úgy éreztük, rövid ideig kell csak türelemmel lennünk, akkor a gyorsan erősödő és növekvő magyar élet betölti ismét az Árpádok birodalmának kereteit, Magyarország nagy, erős és független nemzeti királyság lesz. A felfogásbeli különbség a jobb és baloldali pártok között csak annyi volt, hogy az ellenzékiekben kevesebb volt a türelem, mint a kormánypártiakban, ők haladéktalanul követelték a nemzeti nagyságot, nem akartak holnapig várni.») Szülővárosa megválasztja országgyűlési képviselőnek. (Ettől kezdve huzamos időn át a parlament tagja. Mint politikus a kormányt támogatja, ezért a negyvennyolcas ellenzék neheztelve pillant rá. Lassankint az egész országot aláássa az elvakult pártharcok sok súlyos következménye. «Az obstrukcióval együtt olyan elvadult hang kapott lábra a politikában, hogy művelt ember a polgári élet semmiféle körében nem élt olyan izgalmak és lealázó veszedelmek közt, mint a magyar képviselőházban. Nem egyszer kétségeim támadtak aziránt, hogy tisztességes ember lehet-e egyáltalában tagja ennek a háznak?»)

1899. – Harminchat éves. Megválasztják a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának. Rendes tag 1910-ben, tiszteleti tag 1914-ben. («Ami címet, kitüntetést, jutalmat a Tudományos Akadémia adhat, azt megadta nekem. Én ezért mindig a liberális sajtóban oly sokat szidott Akadémiát tekintettem igazi szellemi otthonomnak, az akadémikusokat igazi társaimnak. A legnagyobb kitüntetés akkor ért, mikor megbíztak, hogy emlékbeszédet mondjak Jókai Mór felett. Tíz évvel a költőkirály halála után, az 1914. évi nagygyűlésen olvastam fel beszédemet.»)

1901. – Az Ocskay brigadéros rendkívüli hatása a Vígszínházban. (A következő év regénysikere: a Pogányok.)

1904. – Jókai Mór halála után megválasztják a Petőfi-Társaság elnökévé. (A Nemzeti Színházban ez év tavaszán kerül színre a Bizánc.)

1905. – Vitorláshajóval az Adriai-tengeren. (Jachtján évről-évre nagy utat tesz meg a dalmát partvidéken. Itt piheni ki a politikai élet fáradalmait. A politikában Tisza István rendíthetetlen híve. Nemcsak a nemzeti eszmények fűzik a miniszterelnökhöz, hanem az igazi barátság kötelékei is. Kölcsönösen nagyrabecsülik egymást, férfias jellemek mind a ketten, céljuk is egy magyar haza nagyságának emelése.)

1906. – Feleségül veszi Grill Júliát. (Házasságuk eleinte boldog, a világháború idején elválnak egymástól.) Mint házasember elköltözik Budapestről, Vácra megy lakni, innen jár be a fővárosba. Hat évvel később visszaköltözik Budapestre. (A Hűvösvölgyben építtet házat, itt rendezkedik be.)

1911. – Tisza István nemzeti politikájának védelmére megindítja a Magyar Figyelőt. (Havi szemléje pompás cikkekkel harcol a radikális-szocialista törekvések ellen, de a korszellem nem kedvez a konzervatív-nacionalista felfogásnak.)

1914. – Ötvenegy éves. A világháború kitörésének éve. Tisza István miniszterelnök reá bízza a Hadsegélyző Hivatal vezetését. (A háború első hónapjaiban a hadbavonulás rendkívüli méretei miatt szinte megáll a polgári élet, mindenki a katonák számára dolgozik, az itthonmaradottak pótolni akarják a bevonulók millióinak munkáját. Herczeg Ferenc is önkéntesen vállalt hivatalában tölti minden idejét, segítséget nyujt az arra rászorultaknak, lelkesítő cikkeket ír.)

1915. – Mélységes bánata unokaöccse halála miatt. (Testvérbátyjának, Herzog József verseci gyógyszerésznek, katona-fia hősi halált hal az orosz csatamezőkön. «1915-ben szeptember 24-én csattant el a puskalövés Volhyniában, és egy simaképű, nyúlánk zászlós halk jajszóval térdre roskadt. Tíz perccel később, amikor a honvédek már szuronyrohammal nyomták vissza a támadó ellenséget, egy fényes szempár örökre lecsukódott, egy forró gyermekszív megszűnt dobogni.»)

1916. – Az Aranyhegedű megjelenése. (A következő évben Árva László király.) Hűvösvölgyi házában a régi zajos társasági élettől visszavonulva él. (Nejétől való elválása után édesanyja veszi át háztartása vezetését.)

1919. – A proletárdiktatúra levéteti nevét az Új Idők éléről, folyóiratát szocializálják, azaz a munkások közös tulajdonába veszik. (Az internacionalista direktórium vezércikke szerint «Új szerkesztőség ült a régi helyébe, s az bejelenti, hogy Magyarországon a kormányzást bátor, elszánt és tettrekész szocialista kezek vették át, és minden hatalom a munkás-, katona- és paraszttanácsoké. Kalapácsa a vörös gárda, prófétikus erejű mozgatója Lenin, eszköze a proletárdiktatúra ennek az új világrendnek.») Áprilisban a kommunisták börtönbe hurcolják. (Hűvösvölgyi házából éjnek idején viszik el a Markó-utcai fogházba. A fegyveres munkások, durva vörösőrök, elvetemült terroristák vele sem bánnak jobban, mint a többi védtelen polgárral «Olyan nagyszabású fegyveres erőt mozgósítottak tiszteletünkre, mintha nem is békés és gyáva burzsujok, hanem vérengző oroszlánok csapatai lettűnk volna.» A vörös uralom bukása után újra átveszi folyóiratát. A román cenzúra nem támaszt nagyobb nehézségeket a szerkesztés elé. Most jelenik meg: Az élet kapuja; most arat nagy sikert: A fekete lovas. (A szocialista-kommunista népköztársaság idején Lukács György közoktatásügyi népbiztos megtiltotta a színdarab előadását, és ráírta a kéziratra: «Nacionalista tendenciája miatt nem előadható.»)

1925. – Széchenyi-drámájának, A hídnak országos sikere. A Magyar Tudományos Akadémia előterjeszti a Nobel-díjra. (Ezzel a jogával először él most az Akadémia, mindenki reméli a világhírű nemzetközi jutalom megérkezését, de a svéd bizottság mást tüntet ki az irodalmi díjjal. Az ajánlás közvetlen alapjául szolgáló Herczeg-regény: Az élet kapuja.)

1926. – Írói munkásságának negyvenéves fordulója. (A nemzeti hála jeléül közrebocsátják munkáinak jubileumi gyűjteményét, a Nemzeti Színház sorozatosan felújítja színdarabjait, a budapesti egyetem filozófiai kara tiszteletbeli doktorrá avatja, Debrecen városa díszpolgársággal tünteti ki, Szeged városa aranytollat küld számára. Bár elhárít magától minden ünneplést, az egész országban megemlékeznek érdemeiről.)

1932. – Mint a magyar revíziós mozgalom vezére, október 6-ikán Budapesten felavatja Lord Rothermere-nek a nemzet számára küldött ajándékát: A Magyar Fájdalom Szobrát. (Nagy angol barátunk neve, úgymond, élni fog a magyarok között őrökké. «Nem felejtjük el, hogy ő volt az, aki világító fáklyával jelent meg közöttünk, mikor legsötétebb volt a mi éjtszakánk. Köszönjük neki, hogy visszaadta az emberiségbe, a jövőbe és az életbe vetett hitünket. Köszönjük, hogy rettegéssel töltötte el hóhéraink szívét, és barátokat támasztott nekünk mind a négy világtájon. És köszönjük a szobor fejedelmi ajándékát. Ércvonásairól leolvassuk a Lord gondolatát: Jöjjön el az idő, mikor ez lesz az egyetlen arc az országban, amely Trianonért szenved. Viszonzásul a nemzet egykor a szabaddá tett Kárpátok ormán fog Lord Rothermere-nek emléket állítani. Ezt megfogadjuk, és lesz, aki beváltja fogadalmunkat.»)

1933. – Hetven éves. Bár kitér minden társadalmi tiszteletadás elől, a nemzet hódolattal ünnepli. Horthy Miklós kormányzó az I. osztályú magyar érdemkeresztet adományozza számára, Budapest főváros megválasztja díszpolgárának, a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalmával tünteti ki, a napilapok vezércikkekben emlékeznek meg munkásságáról, a közélet kitűnőségei magasztaló levelekkel keresik föl. (Résztvesz ünneplésében az olasz sajtó is. Osztrák és angol tisztelői melegen méltatják érdemeit.)

Irodalom. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 4. köt. Budapest, 1896. – Surányi Miklós: Herczeg Ferenc. Budapest, 1925. – Rubinyi Mózes: Herczeg Ferenc. Budapest, 1926. – Supka Géza: A földnek itt varázsereje van. Literatura. 1926. évf. – Futó Jénő: Herczeg Ferenc. Irodalomtörténet. 1927. évf. – Halmi Bódog: Herczeg Ferenc, az író és az ember. Budapest, 1932. – A Pesti Hirlap Herczeg-emlékszáma. 1933. évf. 38. szám. – Az Új Idők Herczeg-emlékszáma. 1933. évf. 39. szám. – Herczeg Ferenc emlékezései. Két kötet. Budapest, 1933–1939.

HERCZEC FERENC, AZ ELBESZÉLŐ.

HERCZEG FERENC már 1886-ban figyelmet keltett a Pesti Hirlapban megjelent két tárca-elbeszélésével (Sphinx: A daruvári híd), de évekig nem tudott tehetségéhez mérten érvényesülni. Első próbálkozásaiban már benne rejtőztek írásművészetének későbbi jellemvonásai: a mese eleven haladása, a megfigyelés élessége, a jellemzés egyéni ereje, az előadás lüktető gyorsasága. Két katona-története közül az egyik tragikus végződésű: a daliás katonatiszt megöli felesége silány csábítóját; a másik derűs humorú: a hadgyakorlaton kötelességükről megfeledkezett huszárok pompásan kivágják magukat nehéz helyzetükből, s dorgálás helyett dícséretet kapnak táborszernagyuktól. Még nem teljesen kiforrott író egyik elbeszélésében sem, de tárgyválasztása leleményességre mutat, mert ennek a kornak az elbeszélői nem törődtek a katonai témákkal.

Valójában csak Fenn és lenn (1890) című regényével tűnt föl. Hőse, Kun Attila mérnök, meglehetősen emlékeztet Jókai Mór regényalakjaira: nevét egész Európában ismerik, szülővárosába is azért tér vissza, hogy afrikai fölfedező útjáról könyvet írjon, s a tudósvilágot megismertesse kutatásainak eredményeivel. Szerelmei meggátolják komoly munkásságában, de e nélkül is fényes karriért csinál. Bejut a főrangú társaságokba, tekintélyes képviselő lesz, lapot szerkeszt, csak amikor már a miniszteri székről ábrándozik, akkor törik ketté pályája. Leszorul a közéleti szereplés szín padáról, szerelmes női elfordulnak tőle, örökös ingadozása miatt teljesen magára marad. – A regény tele van egyéni élményekkel. A mese színtere Herczeg Ferenc szülőföldje, egyes mozzanatai az író életének költői alakba való átöltöztetései. Az arisztokrata-kastélyok, dzsentri-famíliák, politikai körök, kaszinói urak s általában a nagy vagyonukból gondtalanul élő előkelőségek világa a szerelem tükrében lép az olvasó elé. «Vajjon mi történnék, ha megcsókolná a leány ingerlően fehér nyakát?» – tűnődik a regény hőse még egyéb gondjai között is. Kun Attilának minden sikerül; vetélytársai, a fennhéjázó modorú párbaj-ficsúrok, mindaddig vereséget szenvednek vele szemben, míg végre az író jónak nem látja, hogy másirányú fordulatot adjon életének. A mese szálainak a hős alakja köré fonása, az elbeszélés ütemes menete s a társalgás könnyedsége a dolgában biztos író meglepően friss munkája.

Novelláinak már legelső gyűjteményeiben is feltűnik írói kiforrottsága. Nem vegyül bele rokonérzésével vagy ellenségeskedésével hősei életébe, érdekes történeteiket tartózkodó tárgyilagossággal mondja el. A szerelemnek majd mindegyikben döntő szerep jut. A Mutamur (1892) és a Napnyugati mesék (1894) novellái a meseszövésben, a lelki átváltozások festésében és a kompozícióban egyformán leleményes író jeles próbái. Szereti a kemény embereket, a földbirtokosokat, a katonákat, a mágnásokat, a kifürkészhetetlen lelkű leányokat és az öntudatos asszonyokat. Szerencsés órákban fogant novellái az ihletett író alkotásai, (Lószőr vitéz, A lap világa, Sziriusz.)

Gyurkovics-történeteivel rendkívüli sikert aratott. A Gyurkovics leányokban (1893) hét házasság vidám históriáját beszélte el, s bár valamennyinek egy a vége – a sikerülten nyélbeütött esküvő – mégis mulattató a regény elejétől végig. Az olvasó előre tudja, hogy a hét leány történetének azonos a vége: a szerencsés férjhez-adás; mégis kíváncsi az író találékonyságára, vajjon tud-e változatos sápot teremteni a «Beszéljen a mamával» jelmondat körül. Az élelmes mama, Gyurkovicsné, biztos kézzel irányítja gyermekei sorsát, győzhetetlenül sürög-forog a háttérben, fáradhatatlanul szövi házassági terveit, ki nem fog az eszén egyetlen udvarló sem. Az ő lányos házának nincsen problémája, ha arról van szó, hogy kiszemeljen egy alkalmas kérőt valamelyik leánya számára. Az édesanyjukkal pompásan egybehangolt leányok egyéniségüknek megfelelő módon csavarják el a férfiak fejét, mindegyik férjvadászat a jól kiszámított eljegyzéssel végződik. – A Gyurkovics-fiúk (1895) a család aranyifjaival ismerteti meg az olvasót merő vidámság az életük, csupa könnyelmű kaland. Az 1890-es évek nagyúri receptje szerint: kártya, vadászat, ivás, pénzhiány, párbaj, szerelem, asszonyszöktetés és más efféle. Léha társadalom, a munkát nem ismeri, nemes becsvágya nincs, az érdemen gúnyosan mosolyog, de az élet minden előnyét letarolja magának. A délvidéki magyaroknak és a bácskai szerbeknek ez a kereszteződése nem győz hova lenni a nagy életkedvtől, eleven eszű és virtuskodó, csak éppen az országnak nincs semmi haszna életükből. A földbirtokos, a képviselő, a huszártiszt egyformán léha figura, – Nem más a Gyurkovics-trilógia harmadik részében, a Gyurka és Sándor-kötetben (1899), fellépő két «kölyök» sem. A befejező rész is tele van tarka-barka képekkel, könnyelmű csínytevésekkel, kacagtató sorsfordulatokkal. A komikum nem annyira a semmivel sem törődő víg legények jelleméből, mint inkább a bohó helyzetekből áll elő. Az olvasó mulat a szerző korképén, azután úgyis elég oka van az elkedvetlenedésre, hogy ilyen társadalom élt az országban, ez a fajta uralkodott a közéletben, ez élvezte a nemzet munkájának gyümölcseit.

A regényírásban egyre erősödött az író fajsúlya. Tartózkodott minden moralizálástól, bár erre elég alkalma nyílt volna, mert regénymeséi többnyire kényes témák körül forogtak. – A Simon Zsuzsa (1894) hőse, az elcsábított úrilány, később férjhez megy, és sok lelki gyötrelmet szenved leánykori ballépéséért. – Szabolcs házassága (1896) egy előkelő gavallér szerelmi és családi életének története kettős házasságtöréssel és tragikus megoldásssal. – Az Idegenek között (1900) hősnője, a szilárd jellemű nevelőnő, nehéz pályája során megismerkedik az előkelő emberek aljasságával. – A honszerzőben (1904) egy gazdag földbirtokos elkártyázza ősi örökségét, hosszú éveket tölt nehéz munkában, végre újra övé lesz régi vagyona. – A Lélekrablásnak (1906) az a tárgya, hogy a feleségével lelki közösséget nem kereső férj hogyan veszti el nejét.

A Huszti Huszt (1909) irodalmi értékű kalandortörténet, ennek a méltatlanul lenézett műfajnak kitűnő magyar terméke. A rendkívül érdekes mesét éles társadalomkritika kíséri. – A fehér páva (1910) egy vidéki polgárcsalád balsorsának története. A modern kor üzleti élelmessége megbuktatja a multbanéző hagyományokat, a régi ház lakói eltűnnek a kisváros életéből. – Az Álomország (1912) a gyönyörhajhászó nagyvárosi asszonytípus és egy dúsgazdag amerikai pénzember szerelmi története a Földközi-tengeren. – Magdaléna két élete (1916) kettős elbeszélés annak bemutatására, hogy a nyomor és elhagyottság a bűnök anyja; ugyanaz a nő tiszta és boldog marad, ha jómódban nő föl.

Az arany hegedű (1916) háttere a világháború. Arató István orvostanár a harctéri járványkórházban dolgozik, felesége, Katalin, itthon vállal ápolónői munkát. Szeretik egymást, de az asszony üreslelkű teremtés, méltatlan kiváló férjéhez, szerelmi viszonyba keveredik egy jelentéktelen katonatiszttel. Arató István félreáll neje útjából, az asszonyt a maga ösvényére engedi, s feldúlt családi boldogsága után ő is megtalálja a maga lelki békéjét. A női gyarlóságot ebben a regényében kegyetlen szarkazmussal jellemezte az író. Az asszony, akit könnyelmű vére az igazi férfi oldaláról könnyedén áthajt a véletlenül előbukkanó udvarló karjába, éppen olyan pompásan megrajzolt személy, mint a hetyke kapitány, akinek hatalmas testében egy ijedt törpe lelke lakik.

Az Északi fény (1930) a bolsevizmus világába vezet, a világháborút követő forradalmak idejét és a kommunizmus magyargyűlölő mocsarát mutatja be. Nemcsak érdekes történet, hanem eleven korrajz is. Az író belevilágít az ország lelkébe, s biztos lélekismerettel lépteti elénk a fölfordult társadalom álnok embertípusait. Hőse, Gál Sándor, csatlakozik a bolsevistákhoz, az egyik forradalmi törvényszék elnöke lesz, s az ellenforradalom diadalra jutásakor silány kalandortársaival együtt súlyosan meglakol.

Történeti regényei közül a Pogányok (1902) meséje az árpádkori magyarok világába vezet. A nemzet egy része Szent István király halála után fölkel a keresztény papok és a német jövevények ellen, ezeknek a küzdelmeknek hőse Alpár besenyő vezér. Alpárt keresztény papnak nevelték, a besenyő ifjúból Márton kanonok lett, de a magyar puszta később magához ragadja. A pogány fölkelők élére áll, s amikor nehéz küzdelem után legyőzik, híveivel együtt kivonul Magyarországból. Fájdalmas emlékek kísérik. Annak idején beleszeretett Ajtony vezér leányába, Zenóbiába, de a besenyők úrnője, Seruzád asszony, megölette Zenóbiát. A szerelmes Alpár ezzel a mély sebbel távozik a havasalföldi besenyőkhöz. A regény a szerencsés ihletésű elbeszélő munkák közé tartozik. Az író gondos forrástanulmányokat végzett a történeti kutatások eredményeit lelkiismeretesen felhasználta, s szívvel-lélekkel beleélte magát a Szent István-korabeli pogány magyarság életébe. Pusztai képei, harci leírásai, nyelvének régies vonásai művészi erejűek. Különösen megkapó az a lélekfestő részlet, amikor feltárja, hogyan változik Alpár keresztény papból pogány vezérré.

A királyné futárja (1909) a nagy francia forradalom korába helyezett történet. A Szentgály András édesbús szerelmi történetéhez fűzött mese bővelkedik érdekes jelenetekben. A francia udvari életet és a lázadó néptömeg vadságát egyforma színező erővel mutatja be az író.

A hét sváb (1916) hősei – a délvidéki németek – az 1848-as szabadságharc idején vérük hullásával csatolják sorsukat a magyarsághoz. Elhatározásukban fajuk hálája nyilvánul meg azért, hogy száz esztendővel azelőtt letelepülhettek gazdag földjükre. Az élet tapasztalataiban megöregedett sváb polgár így fejezi ki a germán hűséget: «Mi németek vagyunk, és úgy fogunk viselkedni, ahogyan a német becsület kívánja. A becsület azt kívánja: ha békességben együtt éltünk a magyarokkal, hát álljunk melléjük a veszedelemben is. Ha elhagynók őket a bajban, akkor nem volnánk becsületes németek, hanem szedett-vedett csürhe» A regényen nemes pátosz vonul végig. Az író megindultan tekint a hazájukért vérző magyarokra, s nemes emléket emel a Magyarország mellé sorakozó svábságnak. A délvidéki nemzetiségek jellemzése mesteri árnyalású. A magyarok, a németek, a szerbek más-más faji vonásokkal jelennek meg a színen. Akár gondolkodnak, akár beszélnek, akár cselekszenek, felfogásuk, elhatározásuk, cselekvésük más-más jellegű.

Az élet kapuja (1919) mély történeti gondolatot fűz Bakócz Tamás esztergomi érsek alakja köré. A Mátyás király halálát követő országos züllésben Bakócz Tamás észreveszi, hogy a török hódítást csak a pápaság szervező erejének segítségével lehet megakadályozni; ezért minden erejét latba veti, hogy Rómában elnyerje a pápai széket. Terve nem sikerül, Magyarország magára marad, a magyarság előtt bezáródik az élet kapuja. A magyar sors egész tragikuma benne van ebben a regényben: nagyratörő remények, utána a zuhanás. Az erőtől duzzadó korszak a hirtelen sorsfordulat katasztrófájával. A mély történeti elgondolásba belekapcsolódik egy szerelmi történet is: Vértesi Tamás kalandja Rómában.– A kiváló ifjút, az érsek unokaöccsét, egy római nő magához csábítja, visszaél Vértesi Tamás naív bizalmával, politikai cselszövények eszközévé teszi szerelmesét, de végül megbűnhődik jellemtelenségéért. A magyarok búsan távoznak Rómából, nincs mit keresniök nyugat világában, távolról a török seregek fenyegető moraja hallik, a keresztény világ nem fogja őket megvédeni a barbár ellenségtől. A végzet ott dörömböl a kapuban. «A halál iskolájába fognak járni. És hetedíziglen el fognak vadulni. És meg fognak halni. Mert meghalni, azt tudnak a magyarok.»

A fogyó hold (1922) a törökvilág korából meríti tárgyát. Egy török rabságba kerülő magyar vitéz történetét olvassuk itt számos jellemző jelenet kíséretében. Megjelennek az olvasó előtt Balassa Bálint, Nádasdy Ferenc, Báthory Erzsébet és más nevezetes urak és úrnők alakjai, a jellemzőbb török típusok, az akkori magyar lelkek a hazafias borongás fátyolában, a humor tükrében.

Pro libertate (1936) II. Rákóczi Ferenc korának föl támasztása. A búsemlékű szabadságharc tragikus szabadsághősét a hű magyar szív áhítatával énekli meg az író. Lírai erő árad soraiból, történeti igazság jellemfestéséből. Életrajz és korrajz a könyve, de egyben regény is: megkapó erejű, kristályos alkotás. Az olvasó igazat ad az író vallomásának, és azonosítja véleményét a művész ítéletével: «Minél többet foglalkoztam a fejedelemmel, annál nagyobbra nőtt előttem, Bár élete a balsikerek és kudarcok tragikus lánca volt, én az emberiség legnagyobb hűsei társaságában látom. És bizonyos, hogy sem előtte, sem utána nem élt magyar ember, aki annyit áldozott volna nemzetéért, mint ő.»

E regények mellett változatos tárgyú és hangulatú novellák százai. Az író érdeklődésének középpontja a nő, képzeletének tengelye a szerelem. A modern asszony alakja végigkíséri egész pályáját, de egyre módosuló beállításban, egyre mélyebb erkölcsi vonatkozásokkal, egyre több filozófiával és költészettel. A nők körül előkelő úriemberek vonulnak föl: dúsgazdag mágnások, gavallér földbirtokosok, mulatós katonák; mellettük a művelt középosztály egyéb alakjai is: politikusok, tisztviselők, ügyvédek, orvosok, mérnökök. Sok komoly férfi az egyik oldalon, sok betyáros tempójú, élvhajhász fickó másfelől. A felső tízezernek és a középső százezernek ezek a hol férfias, hol nyegle hősei nem sokat törődnek a világot mozgató eszmékkel, nem izgatják őket a szociális küzdelmek, munkaterük csak a társasági élet és a szerelem. A magyar dzsentri válságának problémája ott kísért az író lelkében; sajnos, kevés jót tud mondani a földbirtokos-nemesurak társadalmának tagjairól. Hősei és hősnői diszkrét eleganciával kergetik egymást a szalonok, zsúrok, kaszinók, tenniszversenyek, jachtkirándulások, vadászatok, lovaglások, kéjutazások szórakozásain keresztül. Az udvarlások, nőcsábítások, hozományvadászatok színes sorozatát az arisztokrata-hetykeség, dzsentri-arrogancia, kispolgári kapaszkodás és zsidó-impertinencia változatos helyzetképei szövik át: igazi kaszt-korkép és társadalmi erkölcsrajz a századforduló évtizedeiről. A tucat-dzsentlmenek és cinikus világfiak szembekerülnek a különös természetű, bátor és büszke hölgyekkel, ezekből a találkozásokból sajátságos ballépések támadnak, a szerelem és csalódás témáit mesteri módon elemzi az író. Nincsen benne romantikus pátosz és érzelmes melegség, mégis meg tudja fogni olvasói lelkét. Meséit leleményesen szövi, alakjait lelkük mélyéig átvilágítja. Néhány könnyedén odavetett vonással pompásan rávillant egy-egy helyzetre. Az élet jelenségeinek fölényes megfigyelője. Egyrészt kitűnő szem, finom hallás, biztos ítélet; másrészt nyugalom, logika, ízlés; nem utolsó sorban előkelő hang, életszerű nyelv, remek ötletesség. Mindenütt feltűnik erős önkritikája. Munkáiban sohasem akadunk olyan naív valószínűtlenségekre és kirívóan gyönge részekre, mint egyes nagynevű elbeszélők regényeiben.

Herczeg Ferenc föllépése idején Jókai Mór és Mikszáth Kálmán uralkodtak a magyar regényirodalomban. Jókai napja hanyatlóban volt, Mikszáthé még egyre emelkedett. Mind a két nagy író kitüntető előzékenységgel nyilatkozott gyorsan előretörő versenytársáról. «Ez a Herczeg! Ez – kiáltott fel Mikszáth – minden teóriát agyongázol, amit fölépítettünk arról, hogy a nyelvet az anyatejjel kell beszívni.» Mikszáth a maga éles szatirájával drámai módon éreztette a nemesség erkölcsi romlását és rohamos hanyatlását, Herczeg engedékenyebbnek bizonyult. A demagógiától mindig megvetéssel fordult el, a népszerűséget nem hajhászta. A naturalista divat nem szédítette meg, a nyugatos stílusforradalom nem érintette, sértetlenül megmaradt a saját maga által tört úton: Ellenfelei és irigyei azt szerették volna rábizonyítani pályája első felében, hogy sikereit nem annyira művészi hivatottságának, mint inkább hibátlan mesterségbeli tudásának, az írói eszközök biztos kezelésének, a divatos témák eleven megérzésének köszönheti; később ők is belátták, hogy a nagy elbeszélőt nem mérhetik hamis mérlegen.

Hogy az életképnek, korábrázolásnak, útleírásnak milyen mestere volt, azt nemcsak regényeinek számos ragyogó részletével bizonyította be, hanem önálló köteteivel és számos cikkével is. – Horkayné a Kaszinóban címmel az Új Idők hasábjain egész külön párbeszédes műfajt alkotott, hogy elmondhassa véleményét a magyar társadalmi élet furcsaságairól. – Andor és András (1903) szatirikus történetében hasonló szellemességgel leplezte le a fővárosi szédelgés természetrajzát. Gombos Andor izraelita zsurnaliszta megmutatja Kapuváry András keresztény hírlap-írónak, hogyan kell érvényesülnie a budapesti élet szövevényeiben. Eseteik kapcsán megismerkedünk a jellemző fővárosi típusokkal, belelátunk a pesti dzsungel rejtelmeibe, lehull az álarc minden arcról. A lipótvárosi zsidó zsúr-alakok mellett különösen a ripacs-újságírók figurái keltenek figyelmet. Ezeket a kávéházi «kócosokat» fölötte ötletes fordulatokkal jellemzi az író. Szembeállítja a semmit komolyan nem vevő, szemfüles zsidót a jóhiszemű, naív, élhetetlen kereszténnyel. Nincs benne rosszindulat a zsidóság iránt, csak nem tudja elnyomni irónikus mosolyát a duzzadó önérzetű cinizmus láttára. – A magyar főváros szatirikusa egyben a magyar tenger legnagyobb költője a prózai útleírás műfajában. Szelek szárnyán (1905) az Adria szépségeinek megéneklése, a dalmát partvidék festői világának ragyogó ábrázolása. A jellemző tájképek, humoros helyzetek, eredeti jelenetek mellett néhány pompás alak a jacht fedélzetén: az író keresztfia, az eleven serdülő fiú; meg a matrózlegény, az életrevaló dalmát fickó. Hangulatkeltés dolgában alig veheti föl a versenyt még egy másik magyar útleírás ezzel a művészi adriai emlékkel.

Herczeg Ferenc írói kitűnősége nemcsak szépirodalmi munkáiban mutatkozott meg, hanem elmés hírlapi cikkeiben is. Politikai fejtegetései és társadalmi elmefuttatásai az éles ítélőerő és választékos hang fényes példái. – Arcképei (1930) között igazi remekművek vannak. Ezekben az írókról és politikusokról szóló jellemrajzokban annyi az elmésség, fordulatosság, igazság, hogy az esszéíró Herczeg Ferenc külön méltatást érdemel. Mesteri jellemző ereje főkép Tisza István, Károlyi Mihály, Petőfi Sándor, Jókai Mór és Mikszáth Kálmán arcképeiben megkapó. Szellemessége nem csillogó külsőség. Éles megfigyelések, értékes mégállapítások, megdönthetetlen igazságok húzódnak meg színes prózája mélyén. – Napkelte előtt (1937) című kötetében Magyarország területi épségének visszaállításáért küzdő hírlapi cikkeit foglalta össze. A Pesti Hirlap hasábjain és egyebütt szívós erővel küzdött a revízióért: irányított, érvelt, lelkesített: Izzó hazaszeretet, szenvedélyes igazságérzet, előkelő írásművészet jellemezte minden írásos felszólalását. Cikkei közül nem egy angol, francia és olasz nyelven is megjelent, érvelései nagy hatást tettek a külföld politikusaira, mert a verhetetlen logikán kívül minden szemlélődésében ott volt az európai szemhatár, a jellemző erő és a költői képzelet. Egy-egy epigrammaszerű mondata nem egyszer sokkal jobban belevilágított a helyzet valóságába, mint a tudományos munkák legkörültekintőbben megfontolt prózája.

Emlékezéseinek (1933-tól) lapjain fensőbbséges szellem csillog. Önmaga bemutatásában nincs semmi hízelgő árnyalás vagy önelégült tetszelgés. Nem visel álarcot, leleplezi gyöngeségeit, hiteles képsorozatban vezeti végig olvasóit pályáján. Környezetrajzai, jellemfestései, anekdotái gazdag szellem költői kisugárzásai. Sok nevezetes dolog történt vele, de még a jelentéktelenebb eseteket is érdekesekké teszi, amikor beléjük villantja a derűs emberszemlétet bűvös lámpáját. Humora fiatal éveinek frisseségét is felülmúló elevenséggel nyilatkozik meg emlékiratainak lapjain. Első kötetében nemcsak a maga ifjúságát mutatja be szépitgetés nélkül, hanem szülővárosának is fényes emléket emel: Versec úgy fog élni a magyarság tudatában, ahogyan ő írt róla. Második kötete az 1890-es évektől 1914-ig virágzó Magyarország társadalmának mesteri keresztmetszete. Visszaemlékezéseiben kerüli az önvallomásoknak azt a fajtáját, amelyben a multjára visszapillantó szerző gáttalan nyíltsággal önti élete titkait olvasói elé. E nélkül is közvetlen, keresetlen és őszinte. Sehol sem mentegeti cselekedeteit. Nem keres semmire sem önigazolást, nem hivalkodik politikai éleslátásával, bár az események neki adtak igazat. Gyorsan mozgó képekben pörgeti le élményeinek gazdag sorozatát. Följegyzéseivel jobban bevilágít a kor mozgalmas világába, mint sok történetíró.

Herczeg Ferenc a metszően éles értelem, kifinomult ízlés és művészi forma egyik legfőbb képviselője irodalmunkban. Csalhatatlan ítélő ereje, szikrázó szelleme, európai magyarsága a stílus eredetiségével egyesül. Előadóművészetében nincs semmi keresettség, mégis rá lehet ismerni munkáira neve nélkül is, annyira egyéni minden megnyilatkozásé. Nemcsak magyar szavakkal ír, hanem magyar észjárással, magyar széphangzással, magyar színekkel.

Kiadások. – Herczeg Ferenc pályakezdő elbeszélései a Pesti Hirlap 1886. évfolyamában nem keltettek nagyobb figyelmet, de amikor első regénye 1890-ben megjelent, s a következő évben Rákosi Jenő a Budapesti Hirlap állandó tárcaírójának szerződtette, máról holnapra hírneves író lett. – Fenn és lenn. Regény. Két kötet. Budapest, 1890. (A Singer és Wolfner könyvkiadóvállalat Egyetemes Regénytárában. A Herczeg Ferenc Emlékezéseiben olvasható vallomás szerint: «A Fenn és lenn-ben benne van az én külön kis világom, aminőnek a verseci Várhegy tetejéről láttam. Vagy inkább: látni szerettem volna. Az én ifjúságom, amelyet azonban ünneplő ruhába öltöztettem. Valami olyanfélét csináltam a multam emlékeivel, mint a délibáb a legelő gulyával fölemeltem, a feje tetejére állítottam, gyöngykagylófénnyel bevontam. A hősök az én személyes barátaim és ellenségeim, délvidéki kis kúriák, polgárházak és tiszti szállások lakói. A hősnők pedig asszonyok és leányok, akiknek mosolya édes és ártatlan pezsgésbe hozta fiatal véremet.») – Mutamur. Novellák. Budapest, 1892. (Az általános meglepetést keltő kötetet a Budapesti Szemlében maga Gyulai Pál ismertette. Különös elismeréssel szólt a Lószőrvitézről.) – A Gyurkovics-leányok Regény. Budapest, 1893. (Ez a regény tette a szerzőt a magyar közönség egyik legnépszerűbb regényírójává, ezt fordították legszívesebben idegen nyelvekre. A Gyurkovics-család olyan fogalom volt, mint vele egyidőben Gárdonyi Géza Göre-csoportja. Néhány év alatt tízezer példánynál többet adtak el a kötetből. Dramatizálását a Magyar Színházban 1897-től kezdve ezrekre menő közönség nézte végig.) – Napnyugati mesék. Novellák. Budapest, 1894. (A láp virága: egy züllésnek induló gavallér fölemelkedése a teljes elesettségből a becsületes munka segítségével. Szíriusz: egy huszártiszt csodálatos repülőútja az időgépen. Az előbbi novellában az erkölcsi célzat szerencsés tapintatú, az utóbbiban a fantasztikus álomkép sikeresen olvad össze a XVIII. század magyar főúri világának rokokó-jeleneteivel.) – Simon Zsuzsa. Regény. Budapest, 1894. (Az író azt a gondolatot fejti ki meséjében, hogy bizonyos körülmények között a legjobb érzésű nő is elbukhatik, de a bukott leány nem egyszer ártatlanabb sok tisztességére büszke asszonynál. Vajjon számot tarthat-e a családi boldogságra olyan nő, aki leánykorában másé volt? A férj megbocsát feleségének, a nő érdemes ura bizalmára, a szerző a szívvel-lélekkel megtért asszony javára dönti el a kérdést.) – A Gyurkovics-fiúk. Regény. Budapest, 1895. (A mese szálait itt is összetartja néhány nő, de nem annyira, mint Gyurkovicsné a leányok történetében.) – Szabolcs házassága. Regény. Budapest, 1896. (A M. T. Akadémia Péczely-jutalmával kitüntetett mű. Meséje abból indul ki, hogy Szabolcs Sándor földbirtokos érdekházasságot köt, feleségül veszi egy gazdag polgárcsalád gyermekét, de nem törődik nejével, viszonyt köt egy hercegnővel, neje viszont egy gróf szeretője lesz. Önvád marja mind a két házasfelet, mert mind a ketten szeretik egymást, s mindketten csalódnak balkezes viszonyukban. A titok kiderültével Szabolcs párbajban megöli a grófot, de lelke háborgását nem tudja lecsillapítani, feleségének forró szerelme nem feledteti el vele a multat, férfias önérzete halálosan meg van sebezve, végre agyonlövi magát. A mese könnyed vezetése, az előkelő társasélet rajza, a kidolgozás simasága a biztoskezű írót mutatja.) – Az első fecske és egyéb elbeszélések. Budapest, 1896. (A sok sikerült elbeszélés között néhány klasszikus novella. A női lélek rejtelmei különösen érdeklik az írót.) – Gyurka és Sándor. Elbeszélés. Budapest, 1899. (A Gyurkovics-esetek befejezése.) – Egy leány története. Regény. Budapest, 1899. (Egy színésznő mint testi-lelki tisztességét megőrző, erős jellemű úrilány.) – Idegenek között. Regény Budapest, 1900. (Paulát árvasága a kenyérkereső pályára kényszeríti, előkelő családokban kap állást, de hol a ház úrnőjének féltékenysége űzi el, hol a férfiak szerelmi ajánlata. Egy grófi sarjadék házassággal hitegeti, azután továbbáll. A maga erejére büszke leány végre is férjhez megy egy hivatalnokhoz, s fásultan nyugszik bele sorsába. Az író irónikus emberszemlélete mély erkölcsi felháborodást takar, a nevelőnő lelki rajzában sok finomság van, története sem az avultan unalmas csábítási és házasságtörési sablon.) – Arianna. Novellák. Budapest, 1900. (Nő-témák, szerelmi esetek, házassági rajzok meglepő megoldásokkal.) – Pogányok. Regény. Budapest, 1902. (A M. T. Akadémia Péczely-jutalmával kitüntetett mű. Riedl Frigyes az Akadémiai Értesítőben melegen méltatta, de Gyulai Pál a Budapesti Szemlében súlyos kifogásokat emelt ellene. «A cselekvény bonyodalma, a jellemrajz ereje kárpótolja-e, feledteti-e a korrajz hiányát? Sajnálattal kell megjegyeznünk, hogy nem igen.» A regény meséje inkább események tarka sorozata, mint költői cselekvény. «Alpár jellemrajza, a rája épített cselekvény teljesen elhibázott; sikerültebbek a regény mellékalakjai s néhány érdekesen megírt epizód, de egy-két részlet nem kárpótlás az egészért.» A regény később bevonult a középiskolai ifjúság kötelező olvasmányai közé. Nyolcadik kiadása 1924-ben jelent meg.) – Andor és András. Budapesti történet. Budapest, 1903. (A nagyzolás és szemtelenség jellemző eseteinek, a naplopás és pénzuralom századvégi jelenségeinek ez az ötletes példatára a legsikerültebb humoros könyvek közül való. Herczeg Ferencben nem gyakori a derűs humor, alaptermészete a kiábrándultság, de azért akkor is biztos a dolgában, amikor vidáman humorizál.) – Az új nevelő. Novellák. Budapest, 1903. (A gyűjtemény nem keltett feltűnést.) – Elbeszélések. Budapest, 1904. (Ennek sem volt nagyobb visszhangja.) – A honszerző. Regény. Budapest, 1904. (A regény lélektani történet, bár a kalandos elemek itt-ott kiforgatják a mesét helyes medréből.) – Böske, Erzsi, Erzsébet. Elbeszélés. Budapest, 1905. (Ezt a novelláját Rákosi Jenő különösen szerette.) – Szelek szárnyán. Útirajzok. Budapest, 1905. (A kötetet a sajtó elragadtatással fogadta. Mikszáth Kálmán magasztaló ismertetést írt róla az Az Ujság hasábjain.) – Lélekrablás. Regény. Budapest, 1906. (A regény hőse, Sárkány József mérnök, azért lélekrabló, mert nem élettársává, hanem rabjává tette nejét. Amit az asszony tett, az rablázadás volt: a lelki tömlöcben tartott rabnő hitvestárs akart lenni. A lélektanilag jól megalapozott mese tanulsága: a férj foglalkozzék feleségével, a nő ne legyen rablélek, értsék meg egymást mind a ketten. A M. T. Akadémia Péczely-díjával kitüntetett mű a jutalomdíjat mintegy harminc nyomtatásban megjelent regény között nyerte, olyan munkákkal szemben, mint Mikszáth Kálmán Vén Gazembere és Gárdonyi Géza Öreg Tekintetese.) – Kaland és egyéb elbeszélések. Budapest, 1909. (A kötet egyik romantikus novellájából írta meg később az Éva boszorkányt.) – Szerelmesek. Két novella. Budapest, 1909. (A kötet egyik kis regénye: a Huszti Huszt.) – A királyné futárja. Regény. Budapest, 1909. (A világtörténeti témát hősének magyar egyéniségével hatásosan hozza kőzetünkbe az író.) – A fehér páva. Regény. Budapest, 1910. (A kisváros képe jellemző alakokkal.) – Álomország. Regény. Budapest, 1912. (Ladányi Edit budapesti úrnő és az amerikai Belizár szerelmi játéka inkább csak alkalom arra, hogy az író elmondhassa elmés megjegyzéseit a Földközi-tenger kikötővárosairól, a balkániak faji tulajdonságairól, az ókori görögök művészetéről és sok más témáról. Meséjének dramatizálása a Tillában.) – Napváros. Novellák. Budapest, 1912. (Van a kötetben kalóz-história, középkori dalmát-normann történet, honfoglaláskori mese; van azután találó jellemkép a kávéház bölcséről, a mesterről, aki átfecsegi éjtszakáit, de sohasem alkot semmit.) – Az arany hegedű. Regény. Budapest, 1916. (Az irodalomtörténeti közvélemény ezt az elbeszélő munkát tartja Herczeg Ferenc legjobb társadalmi regényének. Az író a jellemzés művésze. A férj, a feleség, az udvarló alakját biztos kézzel formálta meg, lelki életüket izgalmas mesemondás keretében elemezte. Elbeszélésében sok az élményi elem, a nélkül, hogy könyve kulcsregénnyé változott volna. A világháborús hangulatot is hatásosan támasztja föl néhány mesteri vonással) – A hét sváb. Regény. Budapest, 1916. (A Gráf-család önfeláldozó hűsége, s ezzel együtt a délvidéki svábság lelkes ragaszkodása a magyar állameszméhez az 1848-as szabadságharc idején. A szerb lázadás és a sváb honvédelem jelenetei drámai erővel bontakoznak ki a nemzeti szellemtől izzó regényből. A regény dramatizálása: A fekete lovas.) – Magdaléna két élete. Regény. Budapest, 1916. (Későbbi dramatizálása: Az aranyborjú.) – Tűz a pusztában. Novellák. Budapest, 1917. (Az író legkitűnőbb novellásköteteinek egyike. A vezérnovella remekmű: a boszorkánypörök világának fantasztikus lélekrajza.) – Az élet kapuja. Novella. Budapest, 1919. (A kis regényt az irodalomtörténeti közvélemény a legkitűnőbb magyar történeti elbeszélő munkák közé sorozza. A M. T. Akadémia 1925-ben ezt a Herczeg-könyvet küldte ki Stockholmba a Nobel-díj kiadásáról döntő bizottsághoz. A nemzetközi jutalmat másnak ítélték oda, ez azonban érthető, mert nemzeti történelmünk ismerete és a magyar fájdalmak mélységei annyira távol esnek a külföldi műértők esztétikai hangulatától, hogy történeti regény csak kivételesen arathat osztatlan sikert más népek körében.) – A fogyó hold. Regény. Budapest, 1922. (Voltaképpen korrajz Magyarország belső világa a török hódítás korában, a XVI. század végén. A főrangúak udvara, a nemesség házatája, a végvárak élete, a magyar-török viszony sorra feltárul az elevenen megírt fejezetekben.) – A Lánszky-motor. Regény. Budapest, 1927. (Az elkényeztetett feleség a gazdagság léha unalmában és a szegénység tisztítótüzében.) – A milói Vénusz karja. Regény. Budapest, 1928. (A silány társaságtól megrontott modern nő lelkiismeretének válságai.) – Északi fény. Regény. Budapest, 1930. (Férfias állásfoglalás a forradalmak dédelgetőivel szemben. Nem a gyűlölet, hanem a megvetés és igazságosztás könyve. A halálra ítélt magyarság ott vergődik a rémuralom orosz-zsidó ügynökeinek talpa alatt; a társadalom banditái ráteszik rohamkéseiket a védtelen áldozatok torkára.) – Emberek, urak és nagyurak. Novellák. Budapest, 1930. (Néhány újabb vonás az író elbeszélő művészetében.) – Arcképek. Budapest, 1903. (Legszebb jellemrajzainak gyűjteménye.) – A nap fia. Regény. Budapest, 1931. (Miképpen tudta megsemmisíteni a kereszténység a római civilizációt, hogyan haldoklott az ókori pogány szellem, milyen ösvényen keresztül talált rá a hitet szomjazó lélek a megtérés útjára: ezek a kérdések sugallták a színes képekben gazdag regény meséjét.) – Herczeg-breviárium. Budapest, 1932. (Az író mélyenjáró gondolatainak, elmés ötleteinek, életbölcselő megjegyzéseinek gyűjteménye.) – Herczeg Ferenc emlékezései. Első kötet. A Várhegy. Budapest, 1933. (Az író élete születésétől első regényének megírásáig.) – Ádám, hol vagy? Regény. Budapest, 1934. (Egy német leány a honfoglalás korában a magyarok rabságába esik, s urában megtalálja az igazi férfit.) – Mink és ők. Novellák. Budapest, 1935. (Emberi sorsok a szerelem tükrében.) – Harcok és harcosok. Budapest, 1935. (Tanulmányok, elmélkedések, rajzok válogatott gyűjteménye.) – Pro libertate. Regény. Budapest, 1936. (Könyvét badacsonyi szőlejében írta, II. Rákóczi Ferenc fejedelem halálának kétszázadik évfordulóján.) – Napkelte előtt. Budapest, 1937. (Hírlapi cikkek gyűjteménye. A kötetet a M. T. Akadémia a Kónyi-jutalommal tüntette ki.) – Herczeg Ferenc emlékezései. Második kötet. A gótikus ház. Budapest, 1939. (Az író élete első regényének megjelenésétől a világháború kitöréséig.)

Irodalom. – Lázár Béla: A tegnap, a ma, a holnap. Két kötet. Budapest, 1896–1900. – Madarász Flóris: Herczeg Ferenc. Katolikus Szemle. 1904. évf. – Podhorszky Lajos: Modern magyar realisták. Budapest, 1904. – Réger Béla Mikszáth, Herczeg, Ambrus. Szentgotthárd, 1908. – Oláh Gábor: Írói arcképek. Budapest, 1909. – Hamvai Erzsébet Herczeg Ferenc stílusa és nyelve. Huszt, 1911. – Gyulai Pál: Bírálatok. Budapest, 1912. – Kéky Lajos: Az orvos alakja a magyar szépirodalomban. Schuschny-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Ferenczi Zoltán szerkesztésében: A magyar irodalom története. Budapest, 1913. – Gyulai István: Herczeg Ferenc. Huszadik Század. 1914. évf. – Kéky Lajos: Herczeg Ferenc. Budapesti Szemle. 1914. évf. – Váradi Ibolya: Társadalmi problémák Herczeg Ferenc műveiben. Budapest, 1919. – Császár Elemér: A magyar regény tőrténete. Budapest, 1922. – Szinnyei Ferenc: Fejezetek újabb regényirodalmunk történetéből. Akadémiai Értesítő. 1922. évf. – Alszeghy Zsolt: A XIX. század magyar irodalma. Budapest, 1923. – Beöthy Zsolt: Rom, emlékek. Két kötet. Budapest, 1923. – Galamb Sándor: Herczeg Ferencről. Napkelet. 1923. évf. – Alszeghy Zsolt: Herczeg Ferenc. Élet. 1925. évf. – U. az: Vázlatok. Budapest, 1925. – Galamb Sándor: A rajzforma fejlődése elbeszélő irodalmunkban. Budapesti Szemle. 1925. évf. – Horváth János: Herczeg Ferenc. Budapest, 1925. – Surányi Miklós: Herczeg Ferenc. Budapest, 1925. – A XX. század magyar irodalma kritikákban. Irodalomtörténeti Füzetek. Szerk. Császár Elemér. 5. szám. Budapest, 1926. – Bartha József: Két nemzedék magyar irodalma. Budapest, 1926. – Kellet Imre: Irodalmi mozaikok. Kassa, 1926. – Móra Ferenc: Aranytoll. Literatura. 1926. évf. – Pekár Gyula Herczeg Ferenc helye a magyar Parnasszuson. Új Idők. 1926. évf. – Rubinyi Mózes: Herczeg Ferenc. Budapest, 1926. – Surányi Miklós: Herczeg Ferenc. Budapesti Szemle. 1926. évf. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1297. – Forgács Ferenc: Herczeg Ferenc költészete. Gyöngyösi áll. reálgimnázium értesítője. 1927. – Futó Jenő: Herczeg Ferenc. Irodalomtörténet. 1927. évf. – Gyulai Pál kritikai dolgozatainak újabb gyűjteménye. Budapest, 1927. – Surányi Miklós: Herczeg Ferenc. Magyar Szemle. 1927. évf. – U. az: Herczeg Ferenc és a modern regénystílus. Napkelet. 1927. évf. – Rubinyi Mózes: Herczeg Ferenc pályakezdése. Irodalomtörténet. 1928. évf. – Várkonyi Nándor: A modern magyar irodalom. Pécs, 1928. – Zsigmond Ferenc: Herczeg Ferenc Debrecen. 1929. – Bánhegyi Jób: A magyar irodalom története. 2. köt. Budapest, 1930. – Halmi Bódog: Herczeg Ferenc, az író és az ember. Budapest, 1931. – Possonyi László: Magyar prózaírók. Korunk Szava. 1932. évf. – Jelentés az 1933. évi akadémiai nagyjutalomról. Akadémiai Értesítő. 1933. évf. – Berzeviczy Albert: Negyven esztendő. Budapesti Szemle. 1933. évf. – Kornis Gyula: A költő és a lélekbúvár. Budapesti Szemle. 1933. évf. – Nagy Miklós: Herczeg Ferenc. Magyar Kultúra. 1933. évf. – Spectator: Herczeg Ferenc. Erdélyi Helikon. 1933. évf. – Várdai Béla: Herczeg Ferenc. Katolikus Szemle. 1933. évf. – Kerecsényi Dezső: Herczeg Ferenc negyven év kritikájában. Magyar Szemle. 1934. évf. – Agárdi László: Az iskola az irodalomban. Herczeg Ferenc. Magyar Középiskola. 1935–1936. évf. – U. az: Herczeg Ferenc, a nemzetnevelő. Budapesti kegyesrendi gimnázium értesítője. 1936. – Péterffy. László: Babérlevelek. Pallas Debricna. Szerk. Zsigmond Ferenc. Debrecen, 1936. – Lovrich Gizella: A tárca a magyar irodalomban. Budapest, 1937. – Schöpflin Aladár: A magyar irodalom története a XX. században. Budapest, 1937.

HERCZEG FERENC, A SZÍNMŰÍRÓ.

IRODALMI ritkaság, hogy valaki elbeszélőnek is, színműírónak is egyformán kimagasló művész legyen. Herczeg Ferenc, a színműíró, semmivel sem kisebb az elbeszélőnél. Első nagyhatású színműve, A dolovai nábob leánya (1893), bácskai szerelmi történet eleven huszáralakokkal. Bonyodalmának az a középpontja, hogyan küzd Tarján főhadnagy egy tönkrejutott földbirtokos leányának, Jób Vilmának, kezéért. A szerelmi félreértéseken kívül legsúlyosabb baj a tiszti óvadék hiánya, de végül ez a kérdés is megoldódik, mert Jób Vilma nagynénje gondoskodik a házassági biztosítékról. – A mai olvasók talán ellenszenveseknek találják az érzelmes katonatörténet egyes alakjait, üreslelkűeknek a huszártiszteket; s talán azt is a kezdő drámaíró hibájául rójják föl, hogy már a második felvonás elején tudjuk, mi fog történni az ötödik felvonás végén; nem szabad azonban felednünk, hogy a színmű eleven korképet nyujtott a millenium korának úri világáról, s ettől eltekintve olyan értéket jelentett a maga korában, amelytől még a szerző ellenségei sem tagadhatták meg elismerésüket. Csiky Gergely elhúnyta után nem volt a magyar drámának feltűnőbb tehetségű művelője, s most mindjárt első kísérletével beérkezett a méltó utód. A Nemzeti Színház erkölcsi sikere annál nagyobb volt, mert a műsort ebben az időben csupán a francia darabok állandó előadásával tudták színvonalon tartani. Az új szerző a legjobbkor jelent meg: nem közönséges színpadi érzékével, hatásos alakjaival s a katonatisztek gondolkodásának a nézőtér elé vetítésével zajos tapsokra ragadta az ország színházlátogató közönségét. Különösen a harmadik felvonás cigányozó jelenetsora keltett nagy lelkesedést. Legjobban meglepte a műértőket a társalgás frissesége, a Csiky Gergely dialógusait messze túlszárnyaló térmészetes nyelv, a stílus közvetlen könnyedsége.

A nagysikerű színművet zajoshatású bohózat követte A három testőr. (1895.) Pollacsek budai borkereskedőnek lovagias ügye támad egy okvetetlenkedő krakélerrel, de Rátky lapszerkesztő segítségére siet, és elhíreszteli, hogy Pollacsek egyik külföldi párbajában két orosz testőrt agyonlőtt, egyet pedig bocsánatkérésre kényszerített. A krakéler megriad, visszavonul, a borkereskedőnek azonban fejébe száll a dicsősége, maga is hinni kezd hősiességében. Különféle családi bonyodalmak után helyreáll a nyugalom, Pollacsek izgalma lecsillapodik, Rátky nőül veszi a borkereskedő unokahúgát. – A jókedvtől pezsgő színdarab a lovagiaskodás mániájának kigúnyolása és az újságírás lelkiismeretlenségének ostorozása. Szatirája éles, de nem durva. A gyáva üzletemberből félelmes párbajhőssé idomult új magyar nemes – «budavölgyi» Pollacsek – meg a sajtó rettegett hatalmát élelmesen kihasználó intrikus-hírlapíró s a Pollacsek körül forgolódó kereskedelmi alkalmazottak szolgálat-kész hada: találó fővárosi korkép-csoport. A színházlátogató közönségnek az volt a felfogása, hogy ez a bohózat külömb minden addig előadott magyar vígjátéknál.

Így indult meg Herczeg Ferenc színműírói pályája. Első két darabjának színpadi sikerét messze felülmulta Ocskay brigadérosával. (1901.) A tragédia a híres kuruc vezér árulásának feldolgozása. Ocskay Lászlót megsértik II. Rákóczi Ferenc fejedelem udvari emberei, a felindult brigadéros elpártol a nemzeti ügytől, átmegy a császárpárti labancok közé, bánatos lélekkel harcol régi bajtársai ellen, a kurucok elfogják és kivégzik. – A tragédia hőse a magyar történelemben nem olyan elfogadható jellem, mint amilyennek Herczeg Ferenc rajzolta hatásos korképében. Ezt a kegyetlen természetű kalandor-típust az író kénytelen volt megnemesíteni, csakúgy, mint annak idején Jókai Mór is érdekes Ocskay-regényében. Ocskay László a Herczeg-drámában sértett önérzete miatt és az ellene szőtt udvari cselszövény következtében árulja el a kuruc szabadságharc ügyét. Esküszegése elviselhetetlen súllyal nehezedik lelkére, halálával kiengeszteli élete legnagyobb tévedését. Az önmagával meghasonlott dalia belső harca drámai erővel fokozódik jelenetről-jelenetre, a lelki megokolás hézagait a históriai levegő, a költői fordulatok és a hazafias hangulat lázas kitörései hidalják át. Az eszményített főhős mellett mások is megragadják figyelmünket: Tisza Ilona, a brigadéros neje, a család néhány tagja, az ármányos udvari emberek s a kuruc és labanc mellékszemélyeknek mesteri vonásokkal ábrázolt alakjai. A szerző érdekes fogása, hogy II. Rákóczi Ferenc nem jelenik meg a színen, de azért a történet az ő személye körül forog. Fejedelmi udvarának fényében és árnyékában gyűlölik és rontják egymást a magyarok. Nem a nemzeti erőtlenség pecsételi meg sorsukat, hanem a kárhozatos torzsalkodás. A szabadság ügye elvész az ellenség fegyelmezettebb önuralmával szemben.

A Bizánc (1904) kitűnő történeti tragédia Konstantinápoly utolsó óráit éli, a város falain kívül Mohamed szultán ostromló hada, belül az elbukásába gyáván belenyugvó görög nép; csak Konstantin császár védi még a várost genovai zsoldosaival, de hősi halála nem akadályozhatja meg a törökök diadalát. – A cselekvény egy helyen és egy napon történik: a város bevételének napján. A haldokló birodalom az erkölcs romhalmazán vergődik, az elaljasodott bizánciak alakjai megrázó erővel bontakoznak ki a tragédiából, minden jelenet fölött ott lebeg egy pusztulásra érdemes nép végzete. Hőse, az utolsó görög császár, hiába küzd nemzetéért: az elkorcsosult fajon nem segíthet többé semmi önfeláldozás. A császárt gaz környezet veszi körül, hitvány hazaárulók raja nyüzsög udvarában: a féleszű nagyherceg, a szemérmetlenül érzéki nagyhercegnő, az alávaló főpap, a megvesztegetett tisztviselő, a félénk katona, a méregkeverő udvarhölgy, az alattomos élősdi, az arcátlan demagóg. Még Iréne császárné is elárulja férjét. Konstantin tragikuma nagy, az emberekben való szörnyű csalódása villámcsapásként sujt lelkébe. Csak egy fiatal leány marad mellette haláláig, s a genovai zsoldosvezér az egyetlen férfi a velejéig romlott környezetben. A drámaíró költői módon szólaltatta meg személyeit, a kompozícióban és jellemrajzban egyaránt kiválót alkotott, jelenetei a lélekbe markolnak. Nagy erkölcsi tanulság hangzik ki tragédiájából. Hőseiben a pusztuló nemzetek elkorcsosult sarjadékai örök emberi tanulságokkal jelennek meg: «Minden nemzet akkor hal meg, ha megásta a maga sírját.»

Éva boszorkány (1912) középkori mesejáték, annak a lélektani rejtélynek megoldásával, hogyan fejlődik ki egy nőben a körülmények szerencsétlen kényszere alatt a démoni típus. A goriciai gróf jegyőzi Éva hercegnő csapatait, elfoglalja országát, s a római szentszék parancsára házasságot ajánl Évának. A hercegnő kénytelen elfogadni a gyűlölt frigyet, de mielőtt várát átadná leendő férjének, egy éjtszakát tölt együtt egy kóbor deákkal. A gróf őrjöng dühében, a várba nyomul, törvényt tart a bűnös asszony fölött. A hercegnő elháríthatatlan női ravaszsággal védi magát, meggyőzi ártatlanságáról a bíráskodó lovagokat, szerelemre gyujtja a grófot. Miközben a boldogtalan deák a mélységbe veti magát, ő szilaj jókedvet tetetve ül le a nászlakomához. – A dráma valóságos ballada színjáték alakjában. Hősnője a középkor elszánt durvaságának áldozata, de vérszomjas környezetétől megrontott lényében egyúttal a középkor babonás világának fölényes kihasználója is; vakmerő a szerelemben, ravasz az önvédelemben, boszorkány a női lelket barbárul gázoló férfiakkal szemben. Ösztönszerűen keresi az eszményi szerelmet, és szívesen feláldozná életét a maga választotta férfiért, de az erőszak elrabolja ábrándjait, a kényszer gonosszá alakítja. Néhány óra leforgása alatt boszorkány-típussá alakul, lelkében nagyra nőnek a démoni vonások. Gyűlölni és félrevezetni a férfit: ezt a leckét megtanulta. A misztikus színen különös emberek mozognak: a dühöngő gróf, az ábrándos deák, a véreskezű lovagok és a hercegnő gyáva zsoldosai. Az ököljog félelmes világa művészi módon elevenedik meg a meseszerű drámában. Színes csoportjeleneteken, megrázó hangulatváltozásokon, az ellentétes lelki vonások viharain keresztül érkezünk el odáig, ahol a tündérnek induló nőt a körülötte zúgó véres világ könyörtelen aszszonnyá teszi. A párbeszédek ritmusa költői lobogású. A szerző prózában ír, de prózai beszéde művészibb hatású minden rímes tűzijátéknál.

Árva László király (1917) új világításban mutatja be Hunyadi László lefejezésének tragédiáját. Hatalmas történeti igazságú, megkapóan költői szellemű drámai alkotás. Hunyadi László a magyar nemzeti eszme zászlóvivője, hatalmas egyénisége mellett mindenki háttérbe szorul, V. László királyi fénye is elhalványodik az ő vezéri ragyogása mellett. Azzal, hogy Nándorfehérváron leszúrja a király nagybátyját, Cillei Ulrikot, végzetes útra sodródik; párbaja ugyan szükségszerű védekezés, de a kiontott vért nem tudják feledni; a Hunyadiakat gyűlölő udvari párt előkészíti kivégzése útját, a koronájához lázasan ragaszkodó király aláírja halálos ítéletét. – A király alakja nem ellenszenves, a gyönge uralkodó inkább csak sajnálatunk tárgya, gyöngesége sodorja a természetével ellenkező lépésre. Félelmes ellenfeléhez mérten valóságos gyermek, de azért kicsinységében is érdekes. A tragédiában nemes erkölcsi eszmék vannak, a nélkül, hogy a szerző kiélezné a normális tanulságokat. Az idegen álnokság, a magyar pártharcok, az egyéni gyűlölködés nemzetrontó csapásai szörnyű sebeket vágnak a hazán; senki sem akar engedni gőgjéből, hatalmából, önzéséből. Vörösmarty Mihály történeti drámája mellett ez a legszebb Hunyadi-tragédia, a sok kísérlet között a legsikerültebb megoldás. Hogy milyen mérföldes iramban fejlődött a magyar irodalmi stílus és a magyar drámairói művészet Bessenyei György Hunyadi drámája óta, ez a színmű mutatja legszembeszökőbben.

A fekete lovas (1919) az 1848-as szabadságharc nemes pátoszú megjelenítése. A színműnek nincs vezéralakja, hőse a délvidéki sváb nép. Az egyik bánsági német városban a szabadságharc idején osztrák csapatok állomásoznak, s a város lakói azt hiszik, hogy a császár katonái meg fogják védeni őket a támadásra készülő szerb felkelők ellen. A bécsi udvar cserben hagyja hű alattvalóit. A sváb nép nem akar a balkáni martalócok zsákmánya lenni, vezérül választják Hoffer Bálintot, egyesülnek a honvédsereggel, s ez a szövetség örökre összeforrasztja a svábokat a magyarsággal. Hiába veszik később birtokukba a várost a császári katonák és a szerbek, olthatatlan „ ölet fogadja őket. – Hogy a magyar nemzeti eszményekkel szemben idegenül álló délvidéki német nép hogyan lesz a magyar nemzeti eszme tántoríthatatlan híve: ez a lelki megfordulás művészi lendülettel bontakozik ki a darabból. Mikor a hősiesen harcoló magyarság kénytelen a maga sorsára hagyni a Bánságot, a svábság vérző szívvel siratja a kivonulókat. Az egyik öreg sváb azt mondja búcsúzóul: «Én mostanában sokat olvasgattam a magyar történelemben, és azt láttam, hogy a magyarság élete olyan, mint némely hegyi folyóé. A folyó egyszerre csak eltűnik a sziklahasadékok közt, nyoma vész, és az együgyűek azt mondják: vége van, nincs többé! De egy-két mérfölddel odébb megnyilnak a kövek, a folyó újból napfényre tör, és megifjodva, megtisztulva, megnövekedve küldi habjait az örökkévaló tenger felé!» Mikor a magyarok nyomában feltűnik a betolakodó ellenség, a svábok úgy érzik, hogy erőben és öntudatban újjászülettek: «Minket nem ajánlatos fölfalni – mondja a bölcs öreg – mert fölfalni ugyan lehet minket, de megemészteni nem. Egy népet, amely gondolkozni tud, nem lehet megemészteni. Ha millió ember azt gondolta magában, hogy: Nem! – akkor kővé keményednek, gránitkővé; és aki lenyelte, az belehal.»

A híd (1925) Széchenyi István és Kossuth Lajos küzdelmének rajza, a tizenkilencedik század magyar lelkiségének jelképes megvilágítása. Széchenyi István tragikumában benne van a konzervatív törekvések tragédiája is. Nem egyéni tragikum ez, hanem nemzeti tanulság a kecsegtető álmok és elszánt szélsőségek iránt fogékony nemzet számára. A színmű Széchenyi István pályáját négy képben mutatja be: a gróf a maga nagy terveivel József nádor dolgozószobájában; eszmecseréje Kossuth Lajossal a Zugliget egyik tisztásán; a közhangulat megnyilatkozása egy főúri estély keretében; minisztertanács Széchenyi István lakásán a szabadságharc kitörésekor. – A legnagyobb magyar lehangoló sorsából az ország végzetszerű tragédiájának képe lélekbemarkoló mozgalmassággal tárul elénk. Az ezeréves rontás meg-megismétlődő átka: a nemzet két részre szakad, az óvatosság szembekerül a vérmes hazasággal, a kibékíthetetlen szenvedélyek egymásra rontanak. Kossuth Lajos a függetlenségéért lángoló nemzet megtestesítője, Széchenyi István a polgárháború rémségeit előrelátó jóslélek. A konzervatív vezérférfiú katasztrófája belekapcsolódik a hazájáért vívott küzdelem minden mozzanatába: A színmű egyik értéke a politikai gondolatokban való gazdagság. Néhány találó mondása: «A népet nem azok vezetik, akik dolgoznak érte, hanem akik beszélni tudnak a nyelvén»; «Az igazság mindenütt trónolhat, csak éppen az utcán nem»; «Ezt az országot a hétvezérek nem szótöbbséggel szerezték, hanem ésszel és magyar vitézséggel. Ha már most az ész és vitézség helyébe a matézist, vagyis a többségi princípiumot teszik, akkor Árpád fiai ki fognak kopni az uraságból, mert az oroszlánok mindig minoritásban vannak a szamarakkal szemben.»

Egyéb színművei közül a Balatoni rege (1902) mitológia a Balatonról. A földi emberek sorsának intézésébe beleavatkoznak a Dunántúl vízi lakói. Mátyás király hevesen udvarol Benigna asszonynak, de a Balaton vásott szelleme, Sió úrfi, úgy bogozza a helyzet szálait, hogy a szép özvegy kicsúszik a király kezéből, és Kinizsi Pál neje lesz. Az író játékos képzelettel szövi meséjét, hősei fordulatos beszédekben kötekednek egymással. – A Kéz kezet mos (1903) sziporkázóan szellemes vígjáték. Éle a protekciós társadalmi rend ellen irányul. Alapgondolata: minden ember annyit ér, amilyen nagy úr a protektora. A tehetségre és munkára nem ad senki semmit; ha valakinek állás kell, az urasági inas pártfogása többet jelent, mint a legfényesebb diploma. A főherceg pártfogoltját a miniszter mindjárt tegezi, de a tanárral, akinek öt diplomája és kilenc akadémiai jutalma van, szóba sem áll senki. – Déryné ifjasszony (1907) a magyar színészet legküzdelmesebb korszakából veszi tárgyát. Déryné, a híres énekesnő, szerelmes egy grófba, de azért mégis elhagyja imádóját, mert nem akarja elhódítani jólelkű nejétől. Derűs levegőjű korkép ez, az akkori világot jellemző típusokkal. – A kék róka (1917) szatirikus színjáték: témájában és alakjaiban egyaránt hatásos modern darab. Meséjét már a benne játszó személyek puszta fölsorolása is elég jól sejteti: szerepel benne „a tudós férj, a hűtlen feleség, a szerelmes házibarát és még néhány eleven alak. Az asszonyi ravaszság és hitvestársi hűtlenség cselszövényei körül forog minden jelenet. – Az Aranyborjú (1922) fantasztikus színmű: ugyanazok a szereplők kétszer élik le életüket, még pedig fordított helyzetben, egyszer mint vagyonos emberek, másszor mint szűkölködők. Más a gazdag ember pályájának kialakulása, ha mindjárt hitvány is; más a szegény ember sorsa, ha jellemének és jóságának nincs meg az anyagi tápláléka. A színmű mélyenjáró költői alkotás. Hősnője, Magda, az író legszebb leányalakjainak egyike. – A Majomszínházból (1926) az a gondolat tűnik elő, hogy az emberek egy része jóérzés és becsület dolgában rosszabb az állatnál, az ember a maga nagyobb értelmi erejét mások megrontására használja föl. A játék helye az őserdő, a játszók részint emberek, részint majmok. Az író a dekadens társadalom korcsembereit kegyetlen szatirával bélyegzi meg, s igen elmés párbeszédekkel bizonyítja, hogy a majmok jogosan nézik le az embert. – Szendrey Júliában (1930) a lélekrajzot és a korrajzot, a hősnő és a mellékszemélyek jellemzését, az örök asszonyi természet bemutatását és a históriai levegő éreztetését a lírai érzelmektől áthatott író mesterien oldotta meg. Még a kényesebb részleteket is ritka tapintattal, szinte sugallatszerűen viszi a színpadra. Petőfi Sándor özvegyének vergődéséből eszményített nőalak lép elénk, a szerző a lovagias lélek gyöngédségével veszi védelmébe személyét. – Az Utolsó tánc (1938) a mai társadalom erkölcsrajza, a mese középpontjában az öregedő pesti szépasszonnyal. Így élnek, az élvezetvágy csillapíthatatlan szomjúságával, azok, akik csak a szerelmet kergetik, s nincsen lelkükben semmi tisztesebb vonás. Kissé keserű színmű, de minden jelenete tele frisseséggel, szellemmel, a párbeszédek gyorsiramú sodrával.

Herczeg Ferenc, a színműíró, élesen lát, érdekesen jellemez, hősei lelkét finoman elemzi. Ritkán van benne romantikus pátosz és érzelmes melegség, mégis megfogja olvasói lelkét. Meséit elevenen szövi, alakjait eredeti egyénekké teremti, helyzeteit leleményesen sorakoztatja egymás mellé. Munkáinak leggyakoribb központi problémája a szerelem láza vagy a házasélet válsága. Tárgyilagos író, nem pártolja hőseit, nem lelkesedik értük, nem ítéli el ballépéseiket. Úgy mutatja be az életet, amilyen valójában. Nem erkölcsi közömbösség ez nála, hanem írói természet, a líraiság elfojtása, a bíráló elme megfigyelő álláspontja.

Társadalmi színművei a szellemes társalgás pompás példái. Tragikus levegőjűek ott, ahol a hősök sorsa balra fordul; éles szatirájúak, amikor az író kifejezést ad életszemléletének; jókedvtől pezsgők, ha komikus alakok jelennek meg a színen. Történeti színművei nemcsak a színi hatás, hanem a költői emelkedettség dolgában is irodalomtörténeti értékű alkotások. Prózában és nem jambusokban írt színdarabok ezek, de így is szerencsés továbbfejlesztői a magyar történeti drámának. Még kisebb drámai munkáiban is egybeolvad a színi hatás az irodalmisággal, a stílus előkelősége a hangulat fegyelmezettségével. (Kilenc egyfelvonásos.)

Színdarabjaiban a fölényes gúny mellől elénk lép az író éles emberkritikája is. Húsbavágóan szellemes, találóan örök emberi. Erkölcsi felháborodása kivillan a legmulatságosabb jelenetek mögül is. Bátor a leleplezésben, nem takargatja a társadalom sebeit. Egyik-másik csípős vígjátéka néhány évtized leforgása alatt valóságos korrajzzá érett, nem egy közülük ma is időszerű szatiraként hat. Bizonyos, hogy alakjait az eleven életből vitte át munkáiba, de realitásával senkit sem bántott meg. A belsőt figyelte mindenkiben; óvakodott attól, hogy emberi külső Bégek leírásával rávezesse olvasóit a mintául szolgáló igazi személyre. Az életbe nyúlt, s nem pellengérezett ki senkit kulcsszerű drámákkal. Az áruló jelek eltüntetése végett az életnek egészen más területeire emelte ki hőseit.

Abban is erős volt, amiben színműíró-kortársai a leggyöngébbek voltak: a színdarab tervszerű fölépítésében, a mese szerves jelenetezésében, az egységes kompozícióban. Mindig ízléssel dolgozott: színezve, könnyedén, biztos mozgással. Alakgazdagságához finom részletmegfigyelések járultak. Magasan szárnyalt a fővárosi színpadi mesteremberek fölött, nem óhajtotta kiszolgálni a közönség alantas ízlését, a külföld kedvéért sem tett engedményeket a művészet kárára. Még csekélyebb fajsúlyú drámai munkáiban is több volt az elmés mulattatónál. A drámaírás mesterségszerű munkája mellé a költő sugallatát is hozzácsatolta. Gondolkodó és érző író. A magyar dráma fejlődésének Szigligeti Ede és Csiky Gergely után a legnagyobb érdemű fáklyahordozója.

Kiadások. – A dolovai nábob leánya. Színmű öt felvonásban. (Nemzeti Színház: 1893. A darab első kidolgozását még Versecen írta a szerző, az érettségi vizsgálatát követő szünidőben. A később gyökeresen átdolgozott színművet Paulay Ede színigazgató fölkérésére nyujtotta be a Nemzeti Színházhoz.) – A három testőr. Bohózat három felvonásban. (Nemzeti Színház 1894. A darabnak a bemutató előadáson csak félsikere volt, azután estéről-estére nőtt a hatása. A színészek hirtelenében nem találták el a bohózat igazi hangját, párbajdivat kigúnyolása idegenszerűen hatott a kaszinói felfogáshoz igazodó színházlátogatókra, hiányzott a szerelmi bonyodalom is, e helyett elegáns szatirát kapott a közönség. A legfőbb baj mégis az volt, hogy a zsidóság megsértődött Polacsek figuráján, hiába hangsúlyozta a szerző, hogy a darabnak nem lehet antiszemita irányzata, mert hőse éppen úgy lehet keresztény, mint zsidó, s végeredményben azzal sem követett volna el szentségtörést, ha véletlenül zsidó alakra gondol emberformálásában. A napisajtó kritikája ettől kezdve éber figyelemmel kísérte az írót. Az ellene irányuló későbbi támadásoknak egyik legerősebb rugója az volt, hogy írásaiban nemcsak a keresztény jellemhibákat leplezte le, hanem itt-ott a zsidó érzékenységet is merészkedett érinteni. Antiszemitának nem mondhatták, annyi jót tett a zsidó írókkal, de tárgyilagos emberszemléletéért lehetően kisebbítették írói érdemeit.) – Honthy háza. Színmű három felvonásban. (Nemzeti Színház: 1896. Szerelmi történet és családi harc egy püspöki örökség körül. Elég sötét levegőjű darab, a végén a szerelmespár becsületessége diadalt arat a pénzéhes püspöki atyafiság mesterkedéseivel szemben.) – Nászúton. Énekes vígjáték három felvonásban. (Népszínház: 1896. Konti József zenéjével.) – A Gyurkovics-leányok. Életkép négy felvonásban. (Magyar Színház: 1899. A nagysikerű vígjátékot később átvitték a Vígszínházba, majd a Nemzeti Színházba is. Bécsben 1900-ban, New Yorkban 1911-ben, Londonban 1913-ban, Stockholmban és Madridban 1925-ben játszották először.) – Első vihar. Színmű négy felvonásban. (Magyar Színház: 1899. Középfajú dráma békés megoldással, közepén a szerelmi viharral. Egyes személyei a Herczeg-elbeszélések hőseinek ismétlődései.) – Ocskay brigadéros. Színmű négy felvonásban. (Vígszínház: 1901. A nagysikerű darab bemutatása után elkeseredett. hírlapi harc tört ki a szerző hazafisága körül. Az ellenzéki lapok, élükön a Magyarországgal, azzal vádolták az írót, hogy kisebbíti II. Rákóczi Ferenc fejedelem alakját, s dicsőíti a hazaárulót. A függetlenségi politika néhány vezérembere azt követelte, hogy a darabot vegyék le a játékrendről, Herczeg Ferenc barátai viszont tüntető szeretettel ünnepelték a szerzőt. Rákosi Jenő rámutatott arra, hogy a tragédia a kuruc szabadságharc tüzében égő szabadságszeretet dicsőítése. A katolikusok azért nehezteltek a szerzőre, mert nem tartották tapintatos dolognak, hogy a történet intrikusául katolikus papot választott. Ismét mások melodramatikus ellágyulásokat és jelmezes parádét vetettek a szerző szemére. A siker rendkívüli volt. A színmű egy év alatt száznál több előadást ért. Utóbb átkerült a Nemzeti Színházba is.) – Balatoni rege. Regényes vígjáték négy felvonásban. (Vígszínház: 1902. A szerző ebben a történeti vígjátékában humorista, szatirikus, mesemondó és költő egy személyben. Mintha egy új Szentivánéji álmot írna. Tündéri elemekkel átszőtt fantázia-csapongásának középpontjában Mátyás király úgy áll, mint egy magyar Dionysos.) – Kéz kezet mos. Vígjáték három felvonásban. (Vígszínház: 1903. Amint a Három testőrrel kigúnyolta a párbajmániát, úgy figurázta ki ebben a szarkasztikus darabjában a protekció rákfenéjét. Ha valaki nagy úr lesz Magyarországon, lehet akármilyen tökfilkó, mindenki bálványozza a hasznot hajtó pártfogás reményében: ez az alapgondolata vígjátékának. Az ország a tehetségtelen stréberség posványa. Az udvari tanácsos titkára nem veheti nőül főnökének leányát, mert homályos a származása, de amikor később az a gyanú merül föl, hogy egy főherceg a törvénytelen apja, övé az egész világ. «Az akkori ízléshez mérten a szatirám kissé paprikás volt, egyes hőseimben szereplő politikusokat akartak ismerni, ez némileg feszélyezetté tette a premier hangulatát. Mondanom sem kell, hogy én nem akartam élő emberek torzképét megrajzolni, hanem azt akartam, amit minden vígjátékíró: mulatságos darabot írni. Azóta különben Shaw és a berliniek erősebb pálinkához szoktatták a színházba járó emberiséget ») – Bizánc. Tragédia három felvonásban. (Nemzeti Színház: 1904. A tragédiában az egykorúak jelképes jövendölést láttak. Úgy tűnt föl, mintha a szerző a bizánci birodalom bukásán keresztül a magyarság sorsát ábrázolná, vagy legalább is följajdulna hazaszeretetében a lehangoló közéleti jelenségek miatt. A függetlenségi ellenzék élet-halálharcban állt a kormánypárttal, a magyarok egymást tépték, az ország ellenségei kárörvendően mosolyogtak. Kétségbeesés fogta el mindazok szívét, akik hinni akartak a haza jövőjében.) – Bujdosók. Színmű egy felvonásban. (Vígszínház: 1906. Az értékes történeti drámát II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala alkalmából adták elő.) – Déryné ifjasszony. Színjáték három felvonásban. (Vígszínház: 1907. A történeti vígjáték költői elgondolással kelti életre a magyar színészet hőskorát. A vándorszínészek reális megvilágításban jelennek meg a színen, a hősnő eszményi nőalak.) – A kivándorló. Színmű négy felvonásban. (Vígszínház: 1909. A darab az író egyik novellájának, A láp virágának, dramatizálása.) – Rébusz báró. Operett három felvonásban. (Király Színház: 1909. Huszka Jenő zenéjével.) – Éva boszorkány. Színjáték három felvonásban. (Nemzeti Színház: 1912. A szerző nem kötötte történeti drámáját históriai valósághoz vagy meghatározott korhoz, mert csak így éreztethette szabadon az ököljog szellemét, csak így követhette bátran képzeletének szárnyalását. Kortársai többnyire érzékcsiklandó darabokkal hajszolták a közönség kegyeit, ő pusztán íróművészetével óhajtott hatást kelteni. Ez teljes mértékben sikerült neki. Színművét a M. T. Akadémia 1913-ban a Vojnits-jutalommal tüntette ki.) – Az ezredes. Vígjáték három felvonásban. (Magyar Színház: 1914. Bohózat alakjában írt keserű szatira az előkelő világ jellembeli gyarlóságairól. Későbbi címe: A nevadai ezredes. Forrása: az írónak Huszti Huszt című regénye.) – A kék róka. Színjáték három felvonásban. (Vígszínház: 1917. A ragyogóan elmés színdarabot Bécsben, Berlinben, Rómában, Párizsban és egyebütt is nagy sikerrel játszották. A férfi-barátság és asszonyi hűség problémáját fanyar iróniával, de egyben mesteri lélekfeltárással ábrázolta a szerző. Az ingatag jellemekben a modern világ embertípusai jelennek meg korképszerű megvilágítással. Erkölcsi intés nincsen a darabban, érezhetőbb magyar levegője sincs, teljesen nemzetközi termék, ezért is volt olyan nagy sikere a külföldön. A legszellemesebb társadalmi vígjátékok egyike. A mulattatás mellett ott van az író keserű emberszemlélete és szkeptikus életfilozófiája. A vígjáték fölújítása az 1937–1938. színházi évad legfényesebb sikere volt: a darab kétszázszor került színre a Nemzeti Színház Kamaraszínházában, s még azután is megvolt a lelkes nézőközönsége.) – Árva László király. Tragédia négy felvonásban. (Nemzeti Színház: 1917. Egyik-másik hírlap annak idején fölvetette azt a gondolatot, hogy Hunyadi László alakjával Tisza Istvánt akarta magasztalni a szerző. A magyar miniszterelnököt a bécsi udvari emberek éppen úgy elgáncsolták a nemzet kárára, mint ahogyan annak idején Hunyadi Lászlónak is nyakát szegte az idegen uralommal cimboráló magyar irigység. Herczeg Ferenc cáfolta ezt a föltevést. Hőse, úgymond, nem szimbolikus alak, bár az is igaz, hogy az igazi magyar erő megtestesítője, amelynek kibontakozását a pártoskodás mindig elgáncsolja. A tragédia 1918-ban elnyerte a M. T. Akadémia Vojnits-jutalmát.) – Tilla. Színmű hét képben. (Belvárosi Színház: 1918. Tilla grófnő kedvére cserélgeti szeretőit, végül egy elszánt kalandor féltékenységből leszúrja. A pompás technikájú tragédia a külföldi színpadokon is nagy sikert aratott. Meséje az Álomországból ered.) – A fekete lovas. Színmű három felvonásban. (Nemzeti Színház 1919. A hét sváb meséjének ez a kiválóan sikerült színpadi átdolgozása egyrészt a szülőföld szeretetének nemes emléke, másrészt tiltakozás a területi földarabolás ellen. A színházi közönség zajos tetszéssel fogadta a darabot, a délvidéki svábság plakettet készíttetett a szerző tiszteletére, a M. T. Akadémia az 1920. évi Vojnits-jutalommal fejezte ki elismerését.) – A költő és a halál. Színjáték egy felvonásban. (Nemzeti Színház: 1922. Hőse Petőfi Sándor.) – Aranyborjú. Színmű két részben. (Vígszínház 1922. A Magdaléna két életének költői szellemű dramatizálása.) – Sirokkó. Színmű három felvonásban. (Vígszínház: 1923. Eléggé csiklandós témájú társadalmi színmű.) – Kilenc egyfelvonásos. Budapest, 1924. (Ezeket a kisebb darabokat is sokszor játszották a fővárosi és vidéki színpadokon. Kiemelhetők: A bujdosók, Karolina, Baba-hu, Két ember a bányában, A holicsi Cupidó.) – A híd. Színjáték négy felvonásban. (Nemzeti Színház: 1925. A nagysikerű történeti drámában az író a nemzeti lélek sajátosságait mesteri módon elemezte. Széchenyi István és Kossuth Lajos alakjainak történeti beállításáról élénk vita folyt a napisajtóban. Berzeviczy Albert szerint az író művészi remeket alkotott, a nélkül, hogy a történeti igazságtól lényegesen eltért volna; így elérte kettős célját: művészetileg gyönyörködtetett, történelmileg tanított. Ferenczi Zoltán szerint a színmű Széchenyi István felé hajlik ugyan, de Kossuth Lajos alakját sem kisebbíti, tehát nem bántja a nemzeti érzékenységet, amely ma sem enged a függetlenségi és negyvennyolcas eszmékből. Viszota Gyula szerint a főszereplők jellemzése történeti hűség dolgában megfelel az akkori valóságos állapotoknak, a környezetrajz is nagy mértékben találó, az író természetesen úgy csoportosítja az eseményeket, ahogyan művészi céljai megkövetelik. A színművet a M. T. Akadémia 1926-ban a Vojnits-jutalommal tüntette ki.) – Majomszínház. Komédia három felvonásban: (Vígszínház: 1926. A vidám évődéstől a véres szarkazmusig a gúny minden változata megvan a darabban. Az emberek elvakult önzése akkora, hogy a teremtés koronáival még a jószándékú állatnak is kár szóba állnia. Az emberek és a majmok összekeveredése sok eredeti jelenetre ad alkalmat, a fantasztikus elképzelés reális megfigyelésekkel vegyül, a keserű társadalombírálatból irodalmi értékű szatira lesz. Ötlet és elmésség bővével van a komédiában.) – Szendrey Júlia. Színmű három felvonásban. (Vígszínház: 1930. A szerző a megértés és megbocsátás szellemében írta meg Júlia-drámáját, állást foglalt a közvélemény marasztaló ítéletével szemben.) – Utolsó tánc. Színjáték négy felvonásban. (Nemzeti Kamaraszínház; 1938. A vígjátékszerű színművet a M. T. Akadémia 1939-ben a Vojnits-jutalommal tüntette ki.)

Irodalom. – Az előbbi fejezetben felsorolt munkákon kívül a napilapok és folyóiratok színikritikái a Herczeg-darabok bemutatói alkalmából, továbbá az akadémiai Vojnits-jutalommal kapcsolatos drámabírálatok az Akadémiai Értesítő évfolyamaiban. (Jegyzékük Horváth János tanulmányában: Herczeg Ferenc. Budapest, 1925.) – Madarász Flóris: Herczeg Ferenc drámái. Egri cisztercirendi gimnázium értesítője. 1913. – Brisits Frigyes: Kilenc egyfelvonásos. Katolikus Szemle. 1925. évf. – Hevesi Sándor: Herczeg Ferenc és a Nemzeti Színház. Új Idők. 1926. évf. – Radványi Kálmán: A színpad Herczeg Ference. Élet. 1926. évf. – Czebe Gyula: Herczeg Ferenc Bizánca és a görög közvélemény. Láthatár. 1927. évf. – Harsányi Kálmán: Színházfesték. Budapest, 1928. – Zsigmond Ferenc: Történeti tárgyú színdarabjaink a huszadik században. Debreceni Szemle. 1929. évf. – U. az: Huszadik századi társadalmi drámáink a középfajúság szempontjából. U. o. 1930. évf. – Péntek Irma: A történeti vígjáték a magyar irodalomban. Karcag, 1931. – Lukács Gáspár: A magyar társadalmi dráma fejlődése. Budapest, 1934. – Radványi Kálmán: Rákóczi a magyar irodalomban. Budapest, 1935. – Szabó József: Herczeg Ferenc, a drámaíró. Debrecen, 1938. – Szász Károly: A magyar dráma története. Budapest, 1939.

HERCZEG FERENC, AZ IRODALOMÁR.

HERCZEG FERENC 1890-ben tűnt fel a magyar irodalomban Fenn és lenn című nagy érdeklődést keltő regényével, s néhány év leforgása alatt már ott volt a beérkezett írók között. Mutamur című novelláskötetének megjelenése után már mindenfelé elismerték tehetségét. Pályája gyorsan ívelt tovább. A huszadik század első évtizedében a még élő Mikszáth Kálmán legméltóbb utódát látták benne. Az 1910-es és 1920-as években elbeszélőköteteivel és színdarabjaival számos művészi sikert aratott. Összes munkáinak egyöntetű sorozatát születésének hatvanadik évfordulója alkalmából a Singer és Wolfner könyvkiadó-vállalat bocsátotta közre negyven kötetben. A jubileumi gyűjteményes kiadás megjelenése után is változatlan munkakedvvel dolgozott. Hetven éves korában megkezdett Emlékiratai további emelkedést jelentettek írói pályáján.

A Mutamur megjelenése alkalmából Gyulai Pál a Budapesti Szemle 1892. évfolyamában beható bírálatot írt a novelláskönyvről, s ezzel kapcsolatosan Herczeg Ferenc írói tehetségéről. «Herczeg nem igen fordul elkoptatott tárgyakhoz, hogy ismert eszméket ismételjen, vagy pedig a másokénál nagyobb sikerrel újjászüljön. Kedveli az új vagy elhanyagolt tárgyakat, különösen a katonaélet rajzát, mellyel nálunk nem igen foglalkoznak az elbeszélők. A népélet rajzához kevés érzéke van, csak elvétve veszi tárgyul, legszívesebben a fensőbb körök és a középosztály szalonjaiban mulat, s örömest rajzolja a szerelmi viszonyok és házas élet fordulatait.» Novelláskönyvében legkitűnőbb a Lószőrvitéz című elbeszélés. Ezzel a gyermekkori visszaemlékezésével és néhány más sikerült novellájával méltán rászolgál az elismerésre. «Jó tanáccsal is szolgálunk, bár az ilyesmit nem igen szokták jó néven venni a fiatal írók, az idősebbek még talán kevésbbé. A robotba dolgozás – a hírlapi tárcaírás – megrontja a költőt, még ha nagy tehetségű is. Minden héten néhány ily elbeszélő tárcát nem fog kibírni Herczeg; tíz közül egy-kettő sikerül, mint e gyűjtemény is mutatja, de végre akarva – nem akarva modorossá fog válni.» (Bírálatok. Budapest, 1912.) – Herczeg Ferencnek, mondja Horváth János, a magyar irodalom történetében az az egyik legnagyobb jelentősége, hogy kiváló elbeszélő művészetével a naturalista irány térfoglalása idején is meg tudta tartani a magyar olvasóközönséget egy nemesebb és költőibb irány oldalán. «Az erkölcsi józanság frappáns ítéletével nem egyszer lépett föl nyíltan is a dekadens irány ellen. Az élő magyar írók közt nem is támad senkit oly gyűlölettel az említett irány tábora, mint Herczeg Ferencet. «Iróművészetének egyik legegyénibb jellemvonása a tartózkodó tárgyilagosság. Került minden lírai személyességet. Ez a higgadtsága újdonság volt a magyar szubjektív elbeszélő stílus korábbi hagyományai után; szokatlannak tűnt föl, hogy az író nem támogatja személyeit, nem mutatja meg magát, nem ítél, nem korhol. Némelyek hidegséget, mások erkölcsi közömbösséget vetettek szemére, de mindkét vád felszínes és alaptalan volt. Látszólagos hidegsége csak banális túlzásoktól való tartózkodását jelenti, erkölcsi közömbösségének látszata művészi modorának személytelenségéből ered. (Herczeg Ferenc. Budapest, 1925.) – Drámaíróink közül, állapítja meg Zsigmond Ferenc, kevesen versenyezhetnek Herczeg Ferenc ösztönszerű műízlésével. A történeti tárgyú drámairodalomnak a tizenkilencedik században ő a reprezentatív művelője. Talán senkinek drámaköltői ihletét nem foglalkoztatta oly hévvel és sikerrel a honfiúi aggodalom, mint a törzsökös magyaroknál is históriaibban magyar lelkűvé vált íróét. Konzervatív politikai világnézetű színműíró. Az államéleti fölfordultság elrettentő példái megtanították arra, hogy a könnyelmű kockázattal járó törekvéseket kritikával szemlélje. (Történeti tárgyú színdarabjaink a XX. században. Debreceni Szemle. 1929. évf.) – Herczeg Ferenc, írja Várdai Béla, ott van legnagyobb nemzetnevelő íróink között. A német nyelv tökéletes birtokában lehetett volna kétnyelvű író, de ő fényes ajánlatokat utasított vissza, s nem írt németül, mert ezt a magyar író hivatásához való hűtlenségnek tartotta. Ha munkáinak egy részébe belevegyült is az a felfogás, amelyet Prohászka Ottokár olyan találóan úri divatmorálnak nevezett, fejlődését és egész életművét tekintve sokkal több katolikum van benne, mint amennyi nemkatolikumot találunk akárhány fémjelzetten katolikus írónkban. «A Jókai utáni elbeszélők közt ő a leggazdagabb mesemondó; kitűnő jellemző mind az elemzés, mind az ábrázolás eszközeivel; kompozícióra feltétlenül ő a legkiválóbb egész elbeszélő prózánkban.» (Herczeg Ferenc. Katolikus Szemle. 1933. évf.) – A Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy-Társaság felfogásának Berzeviczy Albert a következőkben adott kifejezést: «Herczeg Ferenc ma ellentmondás nélkül elismert vezére szépirodalmunknak. Egyaránt mester a regényben, a drámában és kisebb tárcaelbeszélésben. Nem tudjuk, stílusának előkelőségét, a lélekelemzésnek mélységét és finomságát, romantikájának, pátoszának újszerű hatását vagy humorának földerítő mosolyát csodáljuk-e inkább? Különlegesen előkelő jelleget ad írói egyéniségének az a gondosság, mellyel mindent, amit közrebocsát, lehetőleg tökéletes formába önt, nem siet el semmit, nem csábíttatja el magát a mértéktelen szaporaság kísértéseitől, hanem következetesen arra törekszik, hogy a közönség ne olvasson semmit Herczeg Ferenctől, ami nem volna méltó Herczeg Ferenchez.» (Negyven esztendő. Budapesti Szemle. 1933. évf.) – Szász Károly rámutatott arra, hogy Herczeg Ferenc, bár mint elbeszélő is a legnagyobbak közé tartozik irodalmunkban, első sorban drámaírói tehetség. Színdarabjai nemcsak a színházi közönség előtt hatásosak, hanem olvasásuk is élvezetes. Munkássága ragyogó új fejezet a magyar dráma történetében. Nagy tragikus alkotásai, a Bizánc, az Árva László király és A híd, esztétikai értékben a Bánk bán mellé emelkednek. (A magyar dráma története. Budapest, 1939.)

Kiadások. – Herczeg Ferenc legjellemzőbb munkái megjelenésük időrendjében: Fenn és lenn, Mutamur, A Gyurkovics-leányok, A dolovai nábob leánya, Három testőr, Napnyugati mesék, Idegenek között, Ocskay brigadéros, Balatoni rege, Pogányok, Kéz kezet mos, Andor és András, Bizánc, Szelek szárnyán, Lélekrablás, Álomország, Éva boszorkány, Az aranyhegedű, A hét sváb, Magdaléna két élete, Tűz a pusztában, A kék róka, Árva László király, A fekete lovas, Az élet kapuja, Az aranyborjú, Kilenc egyfelvonásos, A híd, Majomszínház, Északi fény, Arcképek, Emlékezések, Utolsó tánc. – Összes munkáinak sorozata a Singer és Wolfner jubileumi kiadásában: Herczeg Ferenc munkái. Gyűjteményes díszkiadás. Negyven kötet. Budapest, 1925–1930. (A M. T. Akadémia nagyjutalmával kitüntetett sorozat.)

Fordítások. – Herczeg Ferenc munkái korán eljutottak a külföldre. Első sikerei után néhány évvel már lefordították több népszerű elbeszélő kötetét német, szerb, cseh és dán nyelvre. 1933-ig 16 német, 13 svéd, g finn, 7 olasz, 5 spanyol, 5 cseh, 4 lengyel és 4 észt Herczeg-kötet jelent meg a külföldön, de francia, holland, román, horvát, szerb, bolgár nyelven is sikert arattak az író regényei és novellái. 1933. után különösen Olaszországban foglalkoztak behatóan munkásságának méltatásával. Egyik fordítója, Silvino Gigante, a Nuova Antologia folyóirat lapjain rámutatott arra is, hogy a legnagyobb élő magyar író szülővárosában és első regényeinek színhelyén, a Bánságban és a Bácskában, a világháború lezajlása óta a román és a szerb uralom lépett az ezeréves magyarság helyébe. A Herczeg-színművek közül külföldön a Gyurkovics-leányok és A kék róka aratott legnagyobb sikert.

Irodalom. – Az előbbi fejezetekben felsorolt munkák közül különösen a következők. – Gyulai Pál: Bírálatok. Budapest, 1912. – Kéky Lajos: Herczeg Ferenc. Budapesti Szemle. 1914. évf. – Beöthy Zsolt: Romemlékek. Két kötet. Budapest, 1923. – Alszeghy Zsolt: Vázlatok. Budapest, 1925. – Horváth János: Herczeg Ferenc. Budapest, 1925. – Surányi Miklós: Herczeg Ferenc. Budapest, 1925. – Futó Jenő: Herczeg Ferenc. Irodalomtörténet. 1927. évf. – Zsigmond Ferenc: Herczeg Ferenc. Budapest, 1928. – Halmi Bódog: Herczeg Ferenc, az író és az ember. Budapest, 1931. – Várdai Béla: Herczeg Ferenc. Katolikus Szemle. 1933. évf. – Szász Károly: A magyar dráma története. Budapest, 1939.

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok

Nem gyűjtök lájkokat! Persze örülök annak, ha így nyilvánítasz véleményt. Ez az oldal költészettel és szépirodalommal foglalkozik. Létrehozásába, és működtetésébe befektetett munkát tiszteld meg egy megosztással, ha tetszett az, amit olvastál!

(1863 – 1954)

HERCZEG FERENC ÉLETE.

HERCZEC FERENC, AZ ELBESZÉLŐ.

HERCZEG FERENC, A SZÍNMŰÍRÓ.

HERCZEG FERENC, AZ IRODALOMÁR.

Oldal ajánlása emailben

Kommentek